Belföld

Négy év után kért elnézést az állami média, mert ledrogosozta Juhász Pétert

A Fidesz a perben letagadta, hogy tőle származik az állami hírügynökség által közzétett közlemény.

Épp egy éve született elsőfokú ítélet abban a perben, amit Juhász Péter, az Együtt politikusa indított a Fidesz és az MTI ellen, mert az állami hírügynökség még a 2014-es önkormányzati választási kampányban közzétett egy közleményt, amiben a kormánypárt azt állította, hogy Juhász részegen vagy bedrogozva plakátokat rongált.

Külön szépsége az ügynek, hogy a Fidesz letagadta, hogy a kifogásolt közleményt valóban ők küldték az MTI-nek, bizonyíték pedig nem maradt. Így a kormánypártot csak azért marasztalta el a bíróság, mert közzétette honlapján az MTI-hírt, és úgy értékelt, hogy az állami hírügynökség ellenőrizetlen forrásból származó közleményt tett közzé. Az elsőfokú ítélet értelmében a Fidesznek és az MTI-nek is 200-200 ezer forint sérelmi díjat kell fizetnie Juhásznak.

Ahogy pedig arról idén márciusban a hvg.hu beszámolt, ezt az ítéletet a másodfokon eljáró bíróság helybenhagyta.

Így az állami hírügynökségnek nem volt más választása, mint elnézést kérni Juhásztól, amit vasárnap este tíz órára dugott el:

A 2014. október 11-én közzétett, „Önkormányzat 2014 – Fidesz: Juhász Péter plakátot rongált” című közleményünkben valótlanul állítottuk, hogy Juhász Péter dülöngélve, nyilvánvalóan alkoholos vagy drogos állapotban plakátot rongált. Ezzel megsértettük Juhász Péter jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, amiért ezúton elnézést kérünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik