Belföld

„Vidékről kell jönnie a megújulásnak” – több városban is kormányellenes tüntetést tartottak

A szombati budapesti tüntetés után több vidéki városban is utcára vonultak az emberek, hogy tiltakozzanak a kormány politikája -és az ellenzék tehetetlensége ellen, és kiálljanak egy szabad Magyarország mellett. Kollégánk, Dévai László a debreceni demonstráción járt, elmondása szerint körülbelül 500-an hallgatták a beszédeket a Főtéren, a Kossuth szobor előtt. Felszólalt többek között a KDNP-ből kilépő Lukácsi Katalin is, aki arról beszélt, hogy

nem a vidéknek kell segítenie Budapestet, hanem vidékről kell jönnie a megújulásnak.

Fotó: Déva László

A beszédek közben többször is zúgott a „Nem hagyjuk”, és az „Orbán takarodj”. A Momentumos Kiss László azt hangsúlyozta, nem szabad gyűlölni, nem szabad kirekesztőnek lenni, mert az a Fidesz világa. Az ellenzéki politizálással kapcsolatban azt mondta, hogy

nem lehet politikát csinálni Kálmán Olga stúdiójából.

Az LMP-s Murguly Mátyás azt hangsúlyozta, hogy: vidéken az emberek be vannak zárva a saját kis valóságbuborékaiba, és nem jutnak el hozzájuk a hírek.

Nyíregyházán a „hazugság ellen” demonstráltak, Kecskeméten és Székesfehérvárion pedig azért vonultak utcára, hogy bebizonyítsák, ők a többség,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik