A következő élő közvetítés része Ismét több tízezres tömeg tüntetett a kormány ellen

Lesz elszámoltatás – mondja az est sztárja, Márki-Zay Péter

A hódmezővásárhelyi polgármesternek egy másik Péter szavai jutottak eszébe, Szent Péteré:

Uram, jó nekünk itt lennünk.

Márki-Zay szerint ennek a tüntetésnek az az értelme, hogy van remény, hogy

mi vagyunk a többség, hogy nem egyedül vagyunk.

Naponta meg kell vívni a csatákat a kishitűséggel, a gonoszsággal, a lejáratással. Tudja, hogy nehéz elfogadni ezt a választási eredményt, akármilyen visszásságok történtek is, ezen nem fognak tudni változtatni. De

ez nem egy vesztes sereg.

A Fidesz hiába nyerte meg a választásokat, hiába riogatta migránsokkal a népet, hiába hazudott nekik. Hinni kell abban, hogy ami nem öl meg, az megerősít.

A magyar nép ezen a választáson leváltotta az ellenzéket,

és Márki-Zay szerint a népnek igaza volt, mert nem bízhatjuk az országot olyanokra, akik még nem voltak hajlandók az összefogásra a magyar nép érdekében. A magyar nép olyan ellenzéket érdemel, amely nem csak szóban utasítja el a korrupciót, amely kiáll mindenkiért és az európai értékekért. Továbbá egy olyan ellenzéket, amelyben nincsenek ott a korrupt hatalom emberei.

Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy nekünk is Magyarország az első,

utal Márki-Zay a Fidesz jelmondatára. Ha nem így lenne, most nem lenne tüntetés. A politikus szerint az országos vereség azt mutatta, hogy csak együtt, az ellenzék összefogásával van esély elnyerni a szabadságot. Churchillt idézve azt mondta:

We shall fight – harcolni fogunk,

de ezt közösen kell tenni. Mind a 106 választókörzetben biztosítani fogják, hogy egymásra találjanak a szabad magyarok és hogy minden szavazóbizottságban ott legyenek az ellenzék delegáltjai.

Harcolni fogunk az ellenzékbe beépített árulók ellen.

Nem fogják magára hagyni a vidéki magyarságot, össze kell fogni és támogatni kell a vidéki hírportálokat és nyomtatott sajtót, hogy a hírek eljussanak az ország minden szegletébe. Harcolni fognak a megfélemlítés ellen.

Dokumentáljuk a Fidesz minden korrupcióját,

és el fogják érni, hogy legyen Magyarországon olyan ügyészség, amely nem a bűnösöket védi.

Igenis lesz elszámoltatás,

és harcolni fognak az önkormányzatokért is.

We shall never surrender,

idéz még egyet Churchilltől, azaz nem fogjuk megadni magunkat. Megtudjuk, hogy olyan szakértők jelezték, hogy csatlakoznának az új ellenzékhez, akik más ellenzéki pártoknál még nem jelentkeztek.

Naponta újabb és újabb emberek jelentkeznek a rendszervaltas.hu-n található listára, az eddigi regisztráltak száma már 10 ezer felett jár.

Egyik elnyomó rendszer sem tart örökké és az sem biztos, hogy a bukására négy évig kell várni,

vetít előre egy szcenáriót Márki-Zay. Számos útja lehet a bukásnak, például az Európai Unió elkaszálhatja az uniós támogatásokat, ugyanakkor Márki-Zay szerint nem szabad kívülről várni a segítséget, mert minden ország csak maga vívhatja ki a szabadságot.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik