Belföld

Fenyő-gyilkosság: Gyanúsítottként hallgatták ki a volt főügyészt

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki dr. I. S. P. volt főügyészt, olvasható az Ügyészség honlapján.

Már a házkutatás és a kihallgatás is megtörtént.

A közleményben azt írják:

A gyanú szerint, a volt főügyész 2017 októberében a Fenyő János sérelmére megvalósított emberöléssel kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát átvette a hivatali helyiségében. A leirat átadója az időközben felbujtással meggyanúsított egyik személy volt, aki azért fordult az általa személyesen ismert gyanúsítotthoz, hogy tőle tanácsot kérjen. Dr. I. S. P-nek fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, e személy, vagy személyek büntetőjogi felelősségre vonásához.

Ennek ellenére a törvényben előírt ügyészi kötelességeit, így azt, hogy a felmerült bizonyítékokat a nyomozó hatóság részére átadja, nem teljesítette, az átvett leiratot hivatali helyiségében tárolta. Ezen bizonyítékok a Központi Nyomozó Főügyészség által korábban lefolytatott házkutatás során kerültek lefoglalásra.

Az emberölés felbujtóinak gyanúsítotti kihallgatását követően kerülhetett sor dr. I. S. P. gyanúsítotti kihallgatására. Dr. I. S. P. a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. A továbbiakban szabadlábon védekezik.

A Pesti Srácok azt írja, Ihász Sándort hallgatták ki, és az ő lakásában tartottak házkutatást. Ihász korábban a Fővárosi Főügyészség, később a Fellebviteli Főügyészség vezetője volt tavaly decemberig, amikor Polt Péter indokolás nélkül megszüntette vezetői megbízatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik