Belföld

Alföldi megjósolta a kétharmadot, most beszólt Orbánnak

A színész-rendező klasszikust idéz, majd üzen a NER-nek. Már a pólójával is.

Alföldi Róbert közösségi oldalán tette közzé, hogy nem a Fideszre szavazott, mégis magyar és szabad ember, és az is lesz. Csakazértis! Akkor is, ha másként gondolkodik, mint a hatalom.

Már bejegyzése mottója is mindent elárul, mit gondol a választásról.

Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét,
mint a butaság.
(Ödön von Horváth)

Mint írta, akkor is szabadon, nyitottan fog a világról gondolkodni, ha ezt a  a Fidesz egyre inkább szeretné megszüntetni. Akkor is boldog és büszke magyar lesz, ha a Fidesz csak és kizárólag azokat tekinti magyarnak, akik rá szavaztak. Az utolsó percéig megértéssel, toleranciával, együttérzéssel fordul bajban lévő embertársai felé, bármilyen vallásúak, bőrszínűek legyenek,

még akkor is, ha a Fidesz és személyesen a miniszterelnök a legszörnyűbb és legsötétebb történelmi időket idézve próbálja félelemre és gyűlöletre tanítani és kényszeríteni

a honfitársait. A végsőkig hinni fog abban, hogy egyszer még egy szabad, toleráns, modern, figyelő, gondoskodó, kulturált Magyarországon élhet, mint hazájára büszke magyar.

Éljen a jövő és a szabadság!

Éljen a szabadság!

 

alföldi (alföldi róbert)

Kiemelt kép: MTI / Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik