Belföld

Török Gábor: A kulcskérdés Orbán Viktor

Török Gábor politikai elemző a választások után a Heteknek adott interjújában a választási eredmény váratlansága kapcsán  Hódmezővásárhely kitüntetett szerepét emelte ki, mivel „ott azt a következtetést vonta le mindenki- a fideszesek is-, hogy stabil a tábor, de nem bővíthető”.

Én egyetlen olyan fideszes politikussal nem beszéltem, aki elhitte volna, hogy el tudják érni a kétharmadot

– mondta.

A választások után napvilágot látott elemzői reakciók kapcsán jelezte, hogy „butaság azt állítani, hogy ez egy kalkulált és előre látható választási győzelem volt. Nem. Itt tényleg egy olyan meglepetés történt, mint 2002-ben, csak egy ellentétes irányba”.

Török szerint „amíg nem lesz olyan politikai párt, amelyik a politikai stratégiájában a mostani fideszes szavazókhoz is tud szólni, addig a Fidesz kormányzását nem sok dolog veszélyezteti”. Hozzáfűzte,

hogy ma Magyarországon csak úgy van esélyük a győzelemre, vagy egyáltalán az erősödésre, hogy ha nem agymosott birkáknak kezdik el tekinteni a Fidesz támogatóit, hanem olyan magyar választóknak, akik legfeljebb nem rendelkeznek elegendő információkkal az ellenzékről és a programjaikról.

Vona Gábor Jobbik-elnök választást követő lemondását Török Gábor jó lépésnek tartja. Az elemző arra a kérdésre, hogy mi ingathatja meg a Fideszt az idővel, azt mondta, „ami a politikában a legjobban roncsol”.

Török szerint az elkövetkezendő hónapokban az ellenzék alapvetően magával lesz elfoglalva, ezért „a Fidesz tényleg kapott mézesheteket arra, meg jelentős felhatalmazást, hogy megbütykölje a magyar alkotmányos szerkezetet olyan irányba, amit ők fontosnak tartanak”.

A Fidesz 2022-es szereplését Török nem tartja előre lefutottnak:

van szerintem egy kulcskérdés: Orbán Viktor. Ma a választók egy jelentős része nem a Fideszhez, hanem Orbán Viktorhoz kötődik. Például az ő személyes döntése meghatározó lesz 2022-re.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik