Belföld

Megszólalt a szigetszentmiklósi rém párja: „Vele képzelem el az életem”

Öt évvel ezelőtt az egész országot sokkolta, amikor kiderült, hogy H. Andrea és társa, K. Rudolf milyen borzalmakat művelt a kiskorú gyermekeivel. A vád szerint a nő patkánnyal, fekáliából készült kókuszgolyóval és bogarakkal etette a kicsiket, akiket rendszeresen meg is vertek. A vád szerint a szülők szexuálisan is bántalmazták gyerekeiket, a felállított szakértői csoport viszont ezt kizárta.

Az ítélőtábla végül 13 év fegyházra ítélte H. Andreát és K. Rudolfot is. A nő jelenleg a szombathelyi börtönben raboskodik. A szerelmén, Endrén kívül senki nem látogatja.

„Két havonta megyek hozzá, mert Szombathely nagyon messze van” – mondta a férfi a 24.hu-nak. „Egy négyfős cellában van. Kevés a munka, ezért nem dolgozik, de szerencsére nagyon rendesek vele a cellatársai. Nemrég visszaszólt az egyik börtönőrnek, ezért attól fél, hogy átszállítják máshova. Nagyon utálják odabent azokat, akik gyermekbántalmazás miatt kerülnek be, itt viszont jó helye van.”

A legtöbb ember soha többé nem állna szóba a párjával, ha megtudná, hogy miket tett a gyerekeivel a megismerkedésük előtt. Endre azonban a történtek ellenére is kitart a horroranyaként elhíresült nő mellett.

Amikor napvilágra kerültek ezek a dolgok, akkor komolyan elbeszélgettem vele. Sírva mondta, hogy nem követte el ezeket a borzalmakat. Hittem és most is hiszek neki. Tudom, hogy képtelen lenne ilyesmire. Az ítélet után arra kért, hogy hagyjam el, de nem fogom. Kitartok mellette, és addig várok rá, amíg ki nem szabadul. Vele képzelem el ugyanis az életem.

Andrea mindent megtett azért, hogy enyhítsenek a büntetésén. Endre lapunknak elmesélte, hogy feljelentette a saját gyerekeit is.

„Tavaly októberben a gyámhivatal értesítette Andreát, hogy a gyerekek szeretnék felvenni vele a kapcsolatot. Egy hónappal ezelőtt viszont már azt mondták, hogy meggondolták magukat, és továbbra sem szeretnének találkozni vele. Andrea azért jelentette fel őket, hogy új vallomást tegyenek, amiben elmondják, hogy nem követte el a borzalmakat. A feljelentést azonban elutasították, a gyerekek pedig azóta sem tettek új vallomást. De nem is látogatják, úgyhogy már tényleg csak én vagyok Andinak.”

Endre szerint Szigetszentmiklóson nem nézik jó szemmel a környékbeliek, hogy kitart a párja mellett, annyi sértő megjegyzést kapott a történtek óta, hogy még a városból is elköltözött.

„Nem ismertem Andit, amikor kipattant az ügy, mégis hozzá hasonlítanak. A környékbeliek szó szerint kiutáltak, mert tartom vele a kapcsolatot. Amikor legutóbb hazamentem megnézni, hogy minden rendben van-e a házzal, még a rendőröket is rám hívták, hogy megszívassanak. Azt mondták, hogy öngyilkos akarok lenni, mert ömlik az ablakon füst. Pedig csak a régi öreg kályhába akartam begyújtani.”

Kiemelt kép: Marjai János/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik