Belföld
Budapest, 2018. április 5.
Juhász Péter, a párt elnöke az Együtt kampányzáró rendezvényén Budapesten a Csepeli Munkásotthonban 2018. április 5-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Már majdnem 50 milliót dobtak össze az Együttnek

Kálmán Attila
Kálmán Attila

újságíró. 2018. 04. 12. 11:46

Az Együtt nagyon leszerepelt a választáson, körülbelül 0,5 százalékot ért el a párt, aminek egyértelmű következménye volt, hogy lemondott a teljes elnökség. Azonban nem úszták meg csak a politikai következményekkel:

vissza kell fizetnie a pártnak a 150 millió forintos állami kampánytámogatást, mert 1 százalék alatt maradtak.

Az anyagi felelősséget az elnökség vállalja, és mivel állításuk szerint ötüknek összesen ninc ennyi pénzük, ezért közösségi gyűjtésbe kezdtek.

Juhász Péter Facebook-posztban számolt be arról, hogy két nap alatt összegyűlt az összeg majdnem harmada, közel 49 millió forint.

Ezt kb. 3700 ember küldte. Óriási köszönet érte!

– köszönte meg a volt pártelnök a segítséget.

Kiemelt kép: Balog Zoltán/MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. október 19.
Áder János köztársasági elnök (j) október 17-i hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré nevezi ki Rogán Antalt a Sándor-palota Tükörtermében 2015. október 19-én. Középen Orbán Viktor miniszterelnök, Haszonicsné Ádám Mária, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatója, Altorjai Anita, a KEH Sajtóigazgatóságának igazgatója, Gróh Gáspár, a KEH Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője és Szadai Károly, a KEH főtanácsosa (j-b).
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.