Belföld

Fegyvert nyomott a fia kezébe, majd rabolni küldte

A Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség fegyveres rablással vádolta meg azt a huszonhat éves férfit, aki egy dohányboltot, és egy közértet is kirabolt tavaly novemberben és decemberben. A vád szerint a férfi édesanyja még 2001-ben vásárolt egy flóbert pisztolyt, amelyet a lakásán tárolt. A fiú kérésére az anyja úgy döntött, hogy neki ajándékozza a fegyvert. A család anyagi problémái miatt a fiú elhatározta, hogy rabolni fog.

A vádlott először egy lakóhelyéhez közeli dohányboltot szemelt ki. Sálat tett a szája elé, a fejére pedig lehúzta a kapucniját, hogy ne ismerjék fel. A lőfegyverrel, berontott a dohányboltba, majd az eladó mellkasához szegezte a pisztolyt, és a pénzt követelte. A férfi több mint egymillió forintot zsákmányolt. Ám nem elégedett meg ennyivel, egy hónappal később egy élelmiszerboltot is kirabolt. A rendőrök azonban nyomába eredtek és elkapták.

A Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Szolnoki Járásbíróságon, édesanyját pedig lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik