Belföld

Tíz évet kaphat, mert késsel támadt a taxisra

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 04. 11. 11:16

A 20 éves férfi 83 ezer forintot szerzett a mátészalkai sofőrtől.

A 20 éves, fábiánházi férfi rokonaival tavaly december 17-én Mátészalkán szórakozott. Taxival mentek haza hajnalban Fábiánházára. A férfi elhatározta, hogy az idős taxis pénzét erőszakkal megszerzi, ezért másnap, éjfél körül, telefonon felhívta és kérte, hogy Fábiánházáról a taxijával vigye a mátészalkai kórházba.

A vádlott nem akart a kórházba eljutni, csak így csalta a taxist Fábiánházára. A sértett elvállalta a fuvart, de elővigyázatosságból kérte, hogy a vádlott az utcán várja. A vádlott lakásában magához vett egy konyhakést, sötét ruhákba öltözött, az arcát egy sállal takarta el, a fejére kapucnit húzott, így várakozott a helyi sportpálya mellett, egy kihalt útszakaszon.

Ahogy megérkezett a taxis, a vádlott odament a járműhöz, a vezető felőli ajtót kinyitotta, késsel követelte a pénz átadását, többször a sértett felé szúrt.

Az erőszak és a fenyegetés hatására a sértett lehajolt, a vádlott a 83 ezer forintos bevételt magához vette, majd hazament. A kést és az üres pénztárcát elégette, a papírpénzt a szennyestartóba rejtette. A rendőrök még aznap éjjel a lakásán elfogták a vádlottat, aki azóta előzetes letartóztatásban van.

A Nyírbátori Járási Ügyészség vádiratában az öttől – tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető rablás miatt azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat fegyházbüntetésre és tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Boy walks with his beagle dog on the country road
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.