Belföld választás 2018

Tényleg csak ellenzéki hibázhatott

Az nem ikszelhetett rosszul, aki Orbán Viktor kérését teljesítette.

A nyugat.hu összeszedte Vas megye kirívói példáit. Visszaidézik a somogyi pédát is, Marcali 7-es szavazókörében 486 érvényes szavazattal szemben áll 241 érvénytelen. Itt egyéni jelöltként 44 szavazattal győzött a Fidesz jelöltje, Móring József Attila, de bukkantak helyi érdekességre is.

Szombathely Huszár úti szavazókörében a 763 érvényes szavazattal szemben az országos listán 39 érvénytelen szavazat szerepel, itt inkább az a feltűnő, hogy hajszálpontosan annyian szavaztak Hende Csabára, mint az országos Fidesz-listára: 377-en, tehát szint biztosan csak az tévesztett a voksoláson, aki ellenzéki pártra szavazott.

Orbán Viktor szerint nélküle nekünk annyi
Azért kér két X-et, mert Brüsszelnek csak ő tud ellenállni.

Eddig talán az egyik legbizarrabb eset az Együtt politikusáé az ország másik felében, akinek egyszerűen felszívódott a saját pártjára adott voksa.

Saját voksát sem találja a politikus
Az azért feltételezhető, hogy ő nem húzott mellé, mégis eltűnt a szavazata. 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.