Belföld

Orbánnak most jól jött kisebbrendűségi komplexusa

Felkapta a nemzetközi sajtó a Fidesz újabb kétharmados győzelmét.

Az amerikai lapok közül a The New York Times Orbán elsöprő többséget szerzett, ellenőrzése alatt tartja Magyarország alkotmányát címmel közölte tudósítását. A lap munkatársa azt írta, hogy Orbán Viktor,

aki a volt szovjet blokk e vibráló demokráciáját egyetlen politikai párt uralma alatt lévő, félautokrata állammá alakítja át,

elsöprő győzelmet aratott. A parlamenti kétharmad birtokában

most megvan a hatalma ahhoz, hogy megváltoztassa az alkotmányt, és még jobban akarata alá vesse a nemzetet.

A lap szerint a Fidesz győzelme nem volt váratlan, kivált, hogy az ellenzék megosztott és „egyenlőtlen pályán volt kénytelen játszani”, ami aggasztja a nyugati tisztségviselőket, akik a magyar kormány részéről „fenyegetést látnak az olyan értékekre nézve, mint a jogrend és a sajtószabadság”.

A The Washington Post szerint a választás „lesújtó vereség volt a baloldali ellenzéki vezetők számára”, akik „nagyobb arányú parlamenti jelenlétben reménykedtek”, miközben az eredmény „az európai szélsőjobboldal számára” lett győzelem. A lap emlékeztetett rá, hogy 2015 óta a magyar miniszterelnök fő üzenete „a migránsok démonizálása volt”, és a második világháború óta először fordult elő, hogy egy európai állam vezetője

egy zsidó pénzembert tett felelőssé a nemzet bajaiért.

A lap szerint még azok is a Fideszre szavaztak, akik ugyan nem értenek egyet teljesen a politikájával, de meggyőződésük, hogy a kormány megvédi őket.

A The Wall Street Journal Orbán Viktort „az európai nacionalista jobboldal vezető alakjaként” mutatta be, szintén kiemelve, hogy a választási győzelemben nagy szerepe volt a migrációellenes politikai üzenetnek.  Hasonlóképpen a migrációellenes állásfoglalások jelentőségét emelte ki a Politico című lap tudósítója. A szerző szerint a Fidesz győzelme valószínűleg felbátorítja majd Európában a szélsőjobboldali pártokat és a populistákat, akik ihletet merítenek Orbán Viktor politikájából, noha a magyar kormányfő a Fideszt változatlanul az európai jobbközép csoportosulás, az Európai Néppárt berkein belül tartja.

Az EU sírásója lenne Orbán

A német konzervatív Die Welt Most Európa orbanizációja fenyeget című kommentárja szerint Orbán Viktor

az illiberális demokrácia víziójával alávetettjévé tette Magyarországot,

a választási győzelem hátszelet ad neki ahhoz, hogy Európa-szerte exportálja a projektet, amihez vannak „tanulékony növendékei” is. A magyarok imádják a sikert, és még jobban imádják, ha olyasvalaki felett győzedelmeskedhetnek, akiről azt gondolják, hogy fölényben lévőnek hiszi magát. Ez összefügg a

magyar kisebbrendűségi komplexussal, amelyben nem csak a magyar kormányfő szenved.

A magyar „nemzeti psziché” fontos eleme az alávetettség érzése, és az, hogy helyt kell állni, Orbán Viktor pedig tökéletesen tudja, miként lehet erre építeni.

A hangulatkeltésen alapuló politizálásnak Orbán a mestere, az nemigen ad teret a tényeknek, így semmilyen szerepe nincs a magyar vitában, hogy Magyarország az EU-támogatások nélkül rövidesen csődbe menne, hogy alig van muszlim migráns, aki Magyarországon akarna maradni, és hogy Angela Merkel átvette a migránsokat Orbántól. Magyarországon egyébként sem lehet már beszélni valódi politikai vitáról, hiszen Orbán

alávetette országot és vezérdemokráciává tette.

A Die Welt kommentárja szerint Kelet-Európa orbanizációja nyomás alá helyezi az EU-t, és az Orbán választási sikere révén megerősödő keleti blokk azzal fenyeget, hogy az EU az ENSZ sorsára jut, az értékekre vonatkozó egyetértés híján együttműködés helyett erőtlen, fogatlan vitaklub lesz.

Akár azt is ki lehet mondani, hogy Orbán Viktor az EU sírásója akar lenni – írta a Die Welt, hozzátéve, hogy

az EU-t egy kishitű szellemiség buktatja meg.

A liberális Süddeutsche Zeitung Sikeres agymosás című kommentárja szerint Orbán Viktornak

sem autoriter vezetési stílusa, sem a korrupciós történetek tömege nem tudott tartósan ártani,

nem hagyta cserben hűséges követőinek köre, amelyet az agymosás módszerévével megdolgoz pátosszal és a muszlimok millióinak inváziójával szóló rémforgatókönyvvel. Orbán uralma folytatódik, ami Magyarországnak semmi jót, Európának pedig sok bosszúságot jelent, hiszen ez a lélektelen stratéga a megosztás mestere, aki mély árkokat hozott létre a magyar  társadalomban, most pedig folytathatja az illiberális demokrácia kiépítését, amivel beviheti Európába a megosztás baktériumát.

Orbán láthatóan megkönnyebbült

A francia konzervatív Le Figaro cikke szerint

az Orbán-csapat növekedő tekintélyelvűsége, a korrupciós botrányok és a nagyon egyoldalú, kizárólag a határokat áttörni képes migránshordák problémájára építő kampány egyre nagyobb felháborodást váltott ki a lakosság egy részében. De ez az elégedetlenség láthatóan nem volt elég ahhoz, hogy megtörje a Fidesz-szavazók erejét.

Orbán Viktor megerősítette a kelet-európai konzervatív nemzeti forradalom élén vezető szerepét, politikája középpontjába a bevándorlás elleni harcot és a nemzetállamnak a brüsszeli diktátummal szembeni védelmét helyezte. A széttöredezett és gyenge ellenzék, amelyre a többség szavazott, nem volt képes hatékonyan fellépni a Fidesz ellen, amely a választási törvényt is megváltoztatta.

A balközép Le Monde tudósítója szerint az általában harcias Orbán Viktor, aki egész kampányát a bevándorlás elutasítására építette, vasárnap este megkönnyebbültnek látszott, miután az utolsó pillanatig nem lehetett biztos abban, hogy a stratégiája sikeres. A magyar miniszterelnök az eddig csak a szélsőjobboldal által hangoztatott összeesküvés-elméletekkel kampányolt, de mostantól nyugodtan alhat, még négy évig irányíthatja a 9,8 millió lakosú közép-európai országot, amelynek népét megmenteni és védeni kívánja a külvilággal szemben, amelyet ellenségnek és veszélynek tekint.

A baloldali Libération szerint a nagyon magas részvétel egy ideig megkérdőjelezte a Fidesz várt győzelmét, a késve érkező eredmények miatt nagyon feszült volt a hangulat vasárnap este Magyarországon. Az lett a kérdés, marad vagy megy Orbán Viktor. A Fidesznek végül megvan a kétharmados többsége, amellyel lehetősége van módosítania az alkotmányt is. Magyarországi elemzőkre hivatkozva a lap úgy vélte, a jelentős részvétel azt bizonyítja, a Fidesz képes saját bázisát mozgósítani, a félelemre építő stratégia működik, a magyar ellenzéknek pedig hideg zuhany az eredmény.

Orbán-Putyin-Trump

A Corriere della Sera című olasz napilap az ország abszolút urának nevezte Orbán Viktort, hangsúlyozva, hogy Angela Merkel német kancellár után a magyar kormányfőé a leghosszabb kormányzási időszak Európában. 

Az újság szerint Orbán Viktornak a magas részvétel mellett az is bejött, hogy a nemzet védelmezőjeként és a keresztény és nyugati kultúra bajnokaként lép fel az Afrikából és a Közel-Keletről érkező invázióval szemben. A Corriere úgy látja, a miniszterelnök igazi versenytársa a Jobbik: bekövetkezett, amitől Brüsszel és Berlin tartott, Magyarország folytatja útját jobboldalra.

A jobbközép Il Giornale azt írta, hogy Orbán Viktor disszidens liberálisból a jobboldal jelképévé vált. Győzelme megijeszti Európát, pedig fél-zsarnokság helyett Orbán nem tesz mást, mint ráérez a magyar nép hangulatára ebben az új poszt-ideológiai korszakban. A jobbközép Libero címe szerint Orbán képviseli az Európát pofon ütő jobboldalt. A kormányfő egyeztetni tudta a gazdasági növekedést a nemzeti identitás védelmével, tengelyt alakított Donald Trump amerikai elnökkel és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a globalizáció romlásával szemben.

Az Il Messaggero szerint először álltak kilométeres sorok, hogy egy önkényuralommal vádolt kormányra szavazzanak.

Az újság szerint Orbán Viktor választ ad a nemzetközi politikában tapasztalható demokratikus krízisre és a bürokrácia fojtogatta Európára politikai és kulturális kihívásra: ráérzett arra, hogy a politikai vezetésnek ma a gazdasági növekedéssel, továbbá a kulturális és nemzeti hovatartozás védelmével kell párosulnia. A római lap úgy látta, Budapest a migráció kérdésében Olaszország felé tekint, ahol a szintén migrációs szigorítást sürgető jobbközép és az Öt Csillag Mozgalom nyerte a választásokat.

Az ABC című spanyol konzervatív napilap azt írta, hogy a kétharmad szabad kezet ad a miniszterelnöknek a kormányzásban, de az eredménynek következményei lesznek a magyar kormányfő és EU között kialakult konfliktusra nézve is.

Úgy vélte, bár Orbán Viktor kis országot vezet, de meghatározó a jelenleg zajló ideológiai vitában Európában, és referenciává vált sok új jobboldali erő számára. Az El País című baloldali spanyol lap budapesti különtudósítója szerint a magyarok harmadik mandátumával díjazták Orbán populista és idegengyűlölő politikáját. A szerző párhuzamot vont a márciusi olasz és a múlt decemberi osztrák választásokkal, amelyeket a populista és szélsőjobboldali pártok sikereként értelmeztek.

Ami Magyarországon történt, az újabb elismerése ezeknek az áramlatoknak.

Orbán győzelme erősíti a visegrádi négyeket, ami újabb repedéseket okozhat az Európai Unióban, amely szinte közönyösen nézte a reformokat, amelyeket Orbán végrehajtott 2010-es hatalomra kerülés óta, és amelyekről legfőbb kritikusai úgy tartják, hogy aláássák a demokráciát Magyarországon, ahol létrehozták az önkényuralom puha formáját. Brüsszel ugyan fenyegette Magyarországot szavazati joga megvonásával, de eddig semmi sem történt, és ez megerősítette a magyar vezető nimbuszát sajátjai körében.

Orbán példakép a lengyeleknél

A lengyelországi kommentárok a Fidesz nagy győzelméről írnak, kiemelik a magas részvételt, és azt, hogy Orbán Viktor vasárnapi beszédében megköszönte Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke és Mateusz Morawiecki kormányfő támogatását. A Gazeta Wyborcza balliberális lap meglepőnek minősíti az eredményeket. A demokratikus Magyarország történetében most a legkevésbé lehetett előre látni, ki fog győzni.

A Sieci című konzervatív hetilap főszerkesztője szerint a Fidesz újabb győzelme nagyon jó hír Lengyelországnak, mert a két ország az alapvető kérdésekben, elsősorban a szuverenitást illetően, egymás mellett áll ki. Orbán annak ellenére győz, hogy nem hízeleg a posztkommunista-liberális elitnek. Karnowski szerint a lengyel politikusok okulhatnak abból, hogy a magyar miniszterelnök nem gondolja, hogy van egy csodagépezet, amely az ország gyors fejlődését eredményezné, tudja, mindenért meg kell harcolni, öntudatos politikát kell folytatni.

A Rzeczpospolita című független jobbközép lap szerint a választások tétje nemcsak a Fidesz pozíciójának megőrzése volt, hanem a Brüsszel elleni politika folytatása is. Az ellenzék képtelen volt akármilyen választási téma érvényesítésére.A központi cseh lapok Orbán Viktor és a Fidesz hatalmas sikereként értékelik a választás eredményeit.

Akár élete végéig uralkodhat

A Mladá Fronta Dnes című liberális napilap Orbán Viktor, a magyarok királya címmel terjedelmes portrét közöl a miniszterelnökről, amelyben részletesen bemutatja a kormányfő politikai pályafutását. A lap rámutat, hogy Orbán már negyedszer lesz miniszterelnök, és akár élete végéig is hatalmon maradhat. A szerző szerint a kormányfő már fiatal korától kezdve mindig nagyon céltudatos, bátor politikus volt. Nagy Imre 1989 júliusi újratemetésén elmondott beszéde először tette politikusi csillaggá, 2010-es választási győzelme óta egy sor olyan törvényt fogadtatott el, amelyeket a következő kormányok csak nehezen tudnak megváltoztatni. Az ellenzék széttöredezett, gyenge, nem tudja megállítani.

Most vasárnap újra ez történt. És valószínűleg nem utoljára. Orbán Viktorból, akinek a kezében az ország minden hatalma összpontosul, most újra választott király lett. A magyarok királya

– zárul az írás.

A szlovák liberális Sme főszerkesztői kommentárjában azt írta, bár senki sem számított arra, hogy Orbán elveszti a választást, kritikusai azt hitték, jobban szerepel majd az ellenzék, amelyet az együttműködésre való képtelenség kényszerített térdre. Az írás szerint már semmi sem áll Orbán Viktor útjában ahhoz, hogy még szorosabban a kezébe vegye a hatalmat, és levetkőzze még megmaradt politikai gátlásait, de ennek a győzelemnek a számláját generációk fizetik majd meg, és nem biztos, hogy erre Európában kerül sor.Teljesen leszerepelt az ellenzék, a Fidesz pedig a várakozásokkal szemben nem gyengült, hanem erősödött – állapította meg a magyar nyelven megjelenő pozsonyi Új Szó, amely szerint ez egy nyolc éve kormányzó párttól rendkívüli teljesítmény. Hozzátették: Orbán Viktor ereje tovább nőtt, a szuverén győzelemmel legmerészebb terveinek megvalósításához is erős mandátumot kapott, s egyre inkább Közép- és Kelet-Európa regionális vezetőjeként tekinthet magára, hiszen a térség legsikeresebb politikusa.

A legolvasottabb horvát napilap, a Vecernji List szerint négy ok vezetett a Fidesz elsöprő sikeréhez: Orbán Viktor tehetséges, nincs ellenzéke, a miniszterelnök szeret nosztalgiát ébreszteni ’56 iránt és kihasználja a Trianoni békeszerződést. Nőtt ugyan a gazdaság Magyarországon, de az EU-ban Bulgária után ez a legkorruptabb ország és a magyar média 90 százaléka a Fidesz ellenőrzése alatt áll.

A Jutarnji List című horvát liberális napilap arról írt: semmi nem változik Orbán Viktor győzelmével, továbbra is erős ellenfele lesz az EU-nak, de vigyázni fog arra, hogy ne ártson az uniós alapokhoz való hozzáférésnek.

Az ukrán Ukrajinszka Pravda hírportál szerint nem várható lényeges változás a magyar kormány Ukrajna-politikájában. Mint írták, a Fidesz-KDNP választási győzelmében fontosak voltak, de nem játszottak döntő szerepet a határon túli magyarok szavazatai, hiszen az egyéni körzetek döntő részében a kormánypártok jelöltjei nyertek, a listára leadott voksoknak pedig csaknem felét szerezték meg. A szerzők szerint a magyar választási kampányban jelentős szerepet játszottak a pr-technológiák és a média fölött gyakorolt ellenőrzés. A hatalmon lévő koalíció megmutatta, magabiztosan lehet választást nyerni fiktív mitológiai ellenségek – Sorosnak és a migránsoknak – a kampány középpontjába helyezésével. Nem kizárt, hogy a magyar kampány tankönyvekbe illő politikai technológiáit más országokban is alkalmazni fogják, de kétségük sincs, hogy a választások demokratikusak voltak, és Orbán pártját a magyar szavazók egyértelműen támogatják. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik