Belföld dk 2018

Gyurcsány: Az európai, polgári, nyitott világ vereséget szenvedett

Leplezetlen csalódással állapítom meg, hogy az a Magyagország, amiben mi hiszünk, egy európai, polgári nyitott világ, vereséget szenvedett,

kezdte sajtótájékoztatóját Gyurcsány Ferenc.

Egyetlenegy kérdés maradt nyitva, hogy amikor megszámolják az összes szavazatot, lesz-e kétharmad. Abban reménykedünk, hogy ez ne történjen meg.

A DK elnöke a vereség magyarázataként azt hozta fel, hogy nem nem találták meg az ellenszerét annak az egyetlen ellenségképre építő politikának, amelyek a Fidesz folytat.

Annak természetesen örülnek, hogy a DK első önálló megmérettetésén a párt megduplázta a mandátumai számát és előreláthatólag kilenc képviselőt juttat a parlamentbe. Ugyanakkor

ennél az egy pártot érintő sikernél lényegesen fontosabb, hogy a teljes demokratikus ellenzék nem osztozhat a sikeren.

Gyurcsány szerint nem maradt más, mint küzdeni az új kormánnyal szemben és ígéretet tett arra, hogy a DK ellenfele marad mindannak, amit a Fidesz képvisel.

Fotó: Neményi Márton/24.hu

Azoknak, akik velünk tartottak a nehéz úton, nagyon szépen köszönöm, öröm volt velük együtt lenni.

A DK elnöke nagyon reméli, hogy van válasz a Fidesz politikájára még akkor is, ha az ellenzék anyagi szempontból és a médiát tekintve is hátrányban van.

Egy fiatal férfi, aki civilként azonosította magát, elcsukló hangon kérdezte a politikust, hogy mit lehet most tenni. Gyurcsány Ferenc erre annyit válaszolt:

Vagy menekülsz, vagy küzdesz,

ő azt tanulta meg kudarcokból, hogy fel kell állni és erősebbnek kell lenni.

Annyi még kiderült, hogy Hajdu László polgármester a parlamentben folytatja a munkáját, így a XV. kerületben időközi választásra lehet számítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik