Belföld

Túl erős volt az italtól, összetört pár kocsit

Túl erősnek érezte magát az italtól egy szegedi férfi, ezért bevert néhány szélvédőt és összetört a városban pár kocsit. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Huber Krisztián lapunknak azt mondta, hogy a nyomozási eljárás után azonnal elő is állították az illetőt. A 26 éves Sz. Zsolt  március 18-án este egy kődarabbal három parkoló autó szélvédőjét is betörte, valamint két gépkocsi visszapillantó tükrét megrugdosta.

Az előállítás után a férfi beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetésekor részeg volt, valaki rá is kiáltott, hogy fejezze be a rongálást, de ennek ellenére betörte az egyik autó szélvédőjét. A feltételezett elkövető megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy március 11-én hajnalban minden előzmény nélkül egy szegedi szórakozóhely előtt rátámadt két férfira, akiket megütött és megrúgott.A gyanúsítottal szemben a Szegedi Rendőr-kapitányságon garázdaság vétségének elkövetése miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik