Belföld

Szél Bernadett: Már nem jog, hanem kötelesség, hogy elmenjünk szavazni

Szél Bernadett az LMP kampányzáróján többek között arról beszélt, hogy a párt már nem demokráciában csinálta végig ezt a kampányt.

Az a politikus, aki rendesen dolgozik, jól ismeri az országot

– mondta az LMP miniszterelnök-jelöltje.

Úgy látja, hogy ez az ország tele van tehetséges emberekkel és lehetőségekkel, minden adott, hogy Magyarország a következő évszázad nyertese legyen.

Igenis tudunk olyan országot teremteni, ahol a munka egyet jelent a biztos megélhetéssel

– jelentette ki.

Úgy látja, ebben az országban úgy érzik az emberek, hogy nem becsülik meg a munkájukat, és „átlátnak a szitán”.

Szél Bernadett beszélt a párt családpolitikájáról és lakhatási politikájáról, illetve az oktatásról is. Úgy véli, nem a harmadik, hanem az első gyereknél kell elkezdeni a támogatást.

Mi ezt az országot a 21. század nyertesévé akarjuk tenni.

Hozzátette, mindent elkövet azért, hogy az ország egy olyan hely legyen, ahonnan a fiatalok nem elmenekülnek, hanem ahová hazajönnek.

Ez már nem jog, hanem kötelesség, hogy elmenjünk szavazni

– szögezte le.

Az LMP miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy ők soha többet nem fognak gyűlöletkampányt csinálni, mert az csinál gyűlöletkampányt, aki fél, gyenge, hatalmat akar, de nem érdekli az ország.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik