Belföld

Orbán: Több tiszteletet Lengyelországnak, több tiszteletet Magyarországnak!

A magyarok és a lengyelek útja, harca közös, céljuk felépíteni és megvédeni otthonunkat, Közép-Európát, és megőrizni nemzetinek és kereszténynek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a fővárosban annak az emlékműnek az átadásán, amely Lech Kaczynski egykori lengyel államfőnek, a 2010-es szmolenszki tragédiának állít emléket.

Olyan Közép-Európát akarunk – folytatta a budafoki ünnepségén -, amelyet „nem lehet fehér asztalok mellett felosztani”, amelyről nem dönthetnek nélküle, amely nem engedi magát megfélemlíteni, megleckéztetni, ahol a nemzetek kiállnak egymásért, ahol magától értetődően mi döntjük el, kit engedünk be a területünkre, és ahol „a saját törvényeink és igazságunk szerint élhetünk”.

Orbán Viktor hozzátette: hiszünk az összefogás erejében, és a most átadott emlékmű azt üzeni, hogy megőrizzük Katyin és Szmolenszk emlékét, felépítjük és megőrizzük azt a Közép-Európát, amelyet e tragédiák áldozatai megálmodtak.

Több tiszteletet Lengyelországnak, több tiszteletet Magyarországnak!

– hangoztatta a miniszterelnök.

A kormányfő szerint ahogy eddig, úgy a jövőben is mindig számíthat Lengyelország Magyarországra, majd elmondta, Lengyelország Közép-Európa vezető országa.

Ez a Közép-Európa a magyarok jövője is, ezért amikor Lengyelországot támadják, Közép-Európát támadják és bennünket is támadnak – magyarázta. Hozzátette: amikor kiállunk Lengyelország mellett, tesszük ezt a magyar-lengyel barátságért és mert kiállunk magunkért is.

Orbán Viktor azt mondta: 27 éve ő is azt gondolta, hogy Európa a jövőnk, de ma azt látni, hogy

mi vagyunk Európa jövője.

Ezt korábban tavaly már tusványosi beszédében is megemlítette.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik