Belföld

Olaf-vizsgálat Fehérgyarmaton: menekül a kérdések elől a kuratóriumi elnök

Tegnap már megírtuk a Népszava cikke alapján, hogy 2012-ben építették fel EU-s pénzből azt az épületet, ahol most a fehérgyarmati Fidesz iroda található.

A lap azóta többször is kereste Molnár Mihályt, a Szivárvány Közalapítvány kuratóriumának elnökét, de ő nem reagált sem a hívásokra, sem az üzenetekre. Először arra kérte az újságírót, hogy hívja munkaidő után, mert “sajnos vagy hál’ istennek van munkája”. Később már nem vette fel a telefont.

A Népszava csütörtökön írta meg, hogy az impozáns épület megépítésére a helyi Szivárvány Közalapítvány pályázott sikerrel egy határon átnyúló együttműködés keretében látogatóközpont és tanösvény kialakítására.

A közalapítvány kuratóriumának tagja Tilkiné Tarpai Anikó, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének – és most is ringbe szálló jelöltjének –, Tilki Attilának a felesége is.

A lap úgy tudja, hogy “Nemzetközi Együttműködési Programból finanszírozott, környezeti infrastruktúra fejlesztésével összefüggő projektben tapasztalt visszaélések” címén az OLAF vizsgálatot indított az ügyben.

(kiemelt kép: mti: Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond a Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola új épületének ünnepélyes alapkőletételén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton 2017. október 15-én. )

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik