Belföld

Igazat adtak Simicskának, de minek

A soroksári felüljáró felújítását minden áron el akarták venni a Közgéptől, és ez sikerült is, bár utólag kiderült, nem jogosan.

Úgy döntött a Közbeszerzési Döntőbíróság (KDB) csütörtökön, hogy jogellenesen zárta ki a BKK a soroksári csomópont felújításából a Simicska Lajos tulajdonolta Közgép Építő és Fémszerkezetgyártó Zrt.-t – írja a Napi.hu. A BKK is tapsolhat, mert nem kell bírságot fizetnie.

Még 2014-ben írt ki a BKK közbeszerzést a Grassalkovich-Ócsai-Haraszti utak kereszteződésében lévő felüljáró renoválására, amiben az ár volt a legfontosabb szempont. Négy ajánlat érkezett, a Közgépé volt a legolcsóbb 430 millió forinttal. Az egyik szakértő megvizsgálta az ajánlatokat, 664 milliósra taksálta a munka valós árát, így a Közgép ajánlatát kirívóan alacsonynak minősítették. Így végül az A-Híd Zrt.-Strabag-MML Kft. konzorcium nyert.

A KDB már 2015 júliusában megsemmisítette a BKK döntését. A Közgép arra hivatkozott, hogy mindent szabályosan számoltak ki, modern gépekkel, gyorsan dolgoztak volna, a telephelyük is közel van. Az indok ráadásul nem volt nyilvánvaló, ami alapján a BKK kirívóan alacsonynak minősítette a Közgép ajánlatát.

A BKK újraértékelte az ajánlatokat, ezúttal hamis adatszolgáltatással vádolta meg a Közgépet. A KDB ezt jóváhagyta, a bíróság viszont nem. A KDB ekkor már össze-vissza döntött, megsemmisítette, majd jóváhagyta a BKK eljárást lezáró döntését, a BKK így leszerződött az eredeti nyertessel.

A Közgép ezután a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordult, ami megsemmisítette a KDB ítéletét és új eljárásra kötelezte. A KDB a Kúriától kért felülvizsgálatot, a Kúria azonban jóváhagyta a bírósági ítéletet. Ezután határozott úgy a KDB, hogy jogtalan volt a Közgép kizárása jogtalan volt. Simicska cége így 1,2 millió forint igazgatási szolgáltatási díjat kap a KDB-től, többet semmit. Ezen felül a BKK is fizethet 300 ezret.

Hogy a BKK-nak miért nem kellett bírságot fizetni, az is érdekes kérdés. A BKK a KDB szerint azért döntött jogszerűen 2015 szeptemberében, mert a Közgép kizáró ok hatálya alatt állt. Ez az ok a gönyűi kikötő megépítésére kiírt pályázat volt, amiből kizárták a Közgépet (sőt 3 évre minden közbeszerzésből), amit utólag szintén jogtalannak minősített egy bíróság.

(Kiemelt kép: MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik