Belföld választás 2018
Fotó: Bielik István / 24.hu

Hann Endre: tényleg csak a Fidesz kétharmada a kérdés

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 04. 05. 10:11

A Medián kutatóit is meglepte az eredmény, de nem tévedtek.

Az ATV-ben Hann Endre elárulta, őket is meglepte legfrissebb kutatásuk, amely szerint a Fidesznek bőven meglehet az újabb kétharmad. A Medián ügyvezető igazgatója azt mondta, nagyon sok barátja ellenzéki, ők nagyon csalódottak,

mert a hajrában valami csodálatos áttörést vártak az ellenzék részéről.

Ők is nagy gyanakvással fogadták a legutolsó kutatásuk adatait, amelyeket úgy értelmezett, hogy Hódmezővásárhely varázsigévé vált,

egy nagyon erős illúziót keltett az ellenzéki pártokban és szavazókban,

azt hitték, ez az eredmény országosan megismételhető, de „tulajdonképpen nem sokat tettek ennek érdekében”.

A Medián mindig megvizsgálja, mennyien szeretnének kormányváltást. Az utóbbi felmérések mindegyikében többségben voltak, de mos „sokkoló szám volt, hogy most kisebbségbe került ez a halmaza a társadalomnak”.

Nagyon megnőtt a részvételi kedv. Három hete, a legutóbbi adatfelvételkor még 60 százalék mondta, hogy biztosan elmegy szavazni, most ez az arány 66 százalékra nőtt, és a várakozásokkal ellentétben ez nem az ellenzéknek kedvezett.

Hann Endre azt mondta: a részvételi kedv főleg a falvakban nőtt (10 százalékkal), mivel itt a Fidesz óriási erőket mozgósított.

Nem gondolom, hogy valami fatális tévedés történt, azt gondolom, hogy ez tényleg bekövetkezett.

Hann Endre szerint erős mozgósítással érhet még el sikereket az ellenzék, de főleg az egyéni körzetekben, az igazi tét már csak az, hogy „kétharmad, vagy nem kétharmad”.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.