Belföld

Drogost csalt tőrbe az életmentő alezredes

Szabadidejében sem megy el a bűn mellett a Jász-Nagykun-Szolnok megyei osztályvezető. Váczi Levente rendőralezredes épp a soltvadkerti cukrászdában sütizett a családjával, amikor kiszúrta, hogy egy másik asztalnál ülő férfi zsebéből kicsúszott két gyanús tasak. A tiszt nem sokat teketóriázott, csőbe húzta.

„Úgy láttam, hogy zöld növényi törmelék van bennük. A férfi zavartan lenyúlt a tasakokért és gyorsan a zsebébe visszatette őket. Ezután folyamatosan azt nézte, hogy ki figyeli. Pályafutásom során nem egyszer találkoztam ilyen gyors záró tasakkal, amiben általában kábítószert szoktak tartani” – mondta lapunknak Váczi Levente, aki elmesélte azt is, hogy fogták el a férfit. „Próbáltam nem feltűnően figyelni. Majd miután a családommal távoztunk a cukrászdából, felhívtam a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi Irányítási Központját. Pár perc múlva a helyszínre érkezett a helyi körzeti megbízott, akinek elmondtam, mit tapasztaltam. A férfi ekkor kilépett a cukrászdából és észlelve az egyenruhás rendőrt, megfordult és a másik irányba indult sietősen. A kollégával együtt igazoltattuk a férfit, akinek ruházatából előkerült a két kábítószergyanús anyagot tartalmazó tasak. Megbilincseltük, majd segítettem előállítani a Kiskőrösi Rendőrkapitányságra. Úgy tudom, kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellene.”

A szolnoki alezredes nem először lépett akcióba a szabadnapján. Korábban egy vendéglátóhelyen őrjöngő férfit tett ártalmatlanná a családja előtt.

A lelkiismeretes rendőrtisztre valóságos hősként tekintenek a helyiek. Néhány évvel ezelőtt ugyanis a jeges Tiszába ugrott be egy öngyilkos után.

„Bár nem szabadidőmben történt, mély nyomot hagyott bennem ez az életmentésem. A rémült férfi ugyanis pont előttem vetette bele magát a jéghideg folyóba. Ruhában, teljes felszerelésben gázoltam bele a vízbe. Sikerült a ruhájánál fogva kihúznom a vízből, a mentők pedig kórházba szállítottak. Sokan mondták, hogy hősként viselkedtem, de én úgy gondolom, hogy a rendőrnek minden körülmények között segítenie kell, akkor is, ha a saját élete kerül veszélybe” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik