Csődközelbe került az a cég, amit a pécsi önkormányzat azért alapított, hogy átvegye a termelést a Zsolnay-gyár esetleges felszámolása esetén. A Zsolnay-gyár viszont időközben talpra állt, viszont a fideszes önkormányzat által átcsábított dolgozók egy részének még mindig nincs munkája.
A Szabadpécs most arról ír, a károsultak petíciót adtak át a városházán, a levélben pedig Páva Zsolt polgármestert és Csizi Pétert is megemlítették.
A levélben többek között azt írják, a város vezető arra biztatták őket, hogy egy nap alatt hagyják ott a munkahelyüket. Azzal indokolták ezt, hogy ez a város és a kormány érdeke és csak így tudják megtartani állásukat.
Csizi Péter pedig mint országgyűlési képviselő bevitte őket a parlamentbe és mint a Zsolnay hagyományok őrzőit mutatta be a képviselőknek.
Most ott tartanak, hogy a munkaügyi pert elvesztették és már várják a végrehajtókat.
Elvették a munkájukat és becsaptak 118 embert, írják levelükben. Azt szeretnék, hogy a polgármester álljon a nyilvánosság elé és vállalja a következményeket.