Belföld választás 2018
Fotó: Bielik István / 24.hu

Orbán a Kossuthon: Letépik az ember fülét, lerágják a húst a csontjairól, de ennek is megvan a szépsége

24.hu
24.hu

2018. 03. 30. 07:41

A közrádió 180 perc című műsorában lépett fel a magyar miniszterelnök, s a migránsoktól az egyszeri 12 ezer forintig terjedő ívet húzott.
Korábban a témában:

Nagypéntek lévén az ünneppel kezdett a kormányfő. A kereszténységről azt tartja: kulturális jelenség, mely mint a levegő, úgy vesz minket körül, hitbéli meggyőződéstől függetlenül, és egyebek mellett abban is megnyilvánul, hogy férfi és nő egyenlő.

Másfél perc kellett ahhoz, hogy a miniszterelnök eljusson oda, hogy a bevándorlás veszélyezteti ezt kultúrát.

Úgy látja, reális veszély, hogy Európa országai „kerületről kerületre, városról városra elveszítik kultúrájukat”, a keresztények kisebbségbe kerülhetnek már a mostani generációk élete alatt.

Soros zsoldosok

Orbán Viktor szerint nehéz meggyőzni a magyar kormány kereszténységet féltő véleményéről a nyugati politikusokat, akik „a jelenben élnek, csupán néhány éves távlatban gondolkodnak, nem látnak ki a maguk védett életéből, kertvárosi lakásaikból”, ahonnét az ő életüket a menekültek megjelenése nem változtatja jelentősen.

Bezzeg mi, magyarok, történetekben, történelemben gondolkodunk, tetteinket a távlatosság jellemzi.

A mintegy huszonöt perces interjú második felét sorosozással nyitotta a közrádió vendége.

Megismételte, hogy a „Soros zsoldoshadsereg tisztjeinek elmondása szerint kétezren dolgoznak Magyarország bevándorlóországgá alakítása érdekében”. De, így a kormányfő, hazánk szerencsére rendelkezik önvédelmi reflexekkel, így a kabinet név szerint ismeri ezt a kétezer embert, s figyel rájuk.

Fül, csont, hús

Azt is hallottuk már, hogy a most formálódó brüsszeli elképzelés alapján – Orbán számítása szerint – idén tízezer menekültet kéne befogadnunk, de kormányunk azon van, hogy a júniusi uniós csúcson blokkolja a jelenleg terv szintjén létező ideát.

Letépik az ember fülét, lerágják a húst a csontjairól, de azért ennek is megvan a maga szépsége –

így jellemezte Orbán Viktor a kinti harcot és az itthoni választási kampányt.

A magyar ellenzékre és a nyugati sajtóra, politikára meg azt mondta, cenzúra alatt működnek, nem adhatják át az embereknek a migrációhoz köthető sztorikat.

A reggel tételmondata a választás tétjére vonatkoztatva ekképpen hangzott:

Vagy nemzeti kormányunk lesz és lesz magyar Magyarország, vagy internacionalista kormányunk lesz, és bevándorló Magyarországra ébredünk.

A távlatok mellett a lába, lábunk elé is vetette tekintetét a miniszterelnök, s most azt vette észre, hogy a hideg tél miatt sok gáz fogyott, nagy a számla, erre az a megoldás, hogy háztartásonként tizenkétezer forintos alkalmi rezsicsökkentés dukál.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.