Belföld

Az út szélén hagyta az agyvérzéses beteget a betegszállító

Rémálomba illő történetet írt meg az Index: egy agyvérzéses nőt, miután kiengedték a Jahn Ferenc Kórházból, rossz címre akarták vinni, majd papucsban, köntösben kirakták az út szélére. A magára hagyott betegnek egy járókelő és egy taxis segített a hazajutásban.

Erzsébetet március 27-én kedden reggel 7-kor engedték ki a Jahn Ferenc Kórház neurológia osztályáról, ahol agyvérzése után egy hétig feküdt. A stroke következtében nehezen beszél és nehezen is mozog – írja az Index.

Az édesanyjához indult haza, akivel egy utcában laknak, egymással szemben lévő házakban. A kórház adminisztrátora intézett Erzsébetnek egy betegszállítót. Reggel 7-kor el is indult vele a kocsi, de később kiderült, hogy a kórház tévesen egy a nő lakóhelyétől legalább félórányi autózásra lévő, angyalföldi utca címét adta meg a betegszállítóknak, pedig Erzsébet Dél-Pesten lakik.

Az Indexnek így mesélte el a történetet:

Letoltak egy ágyon a betegszállítóhoz, segítettek beszállni, aztán velem és egy férfi beteggel elindultunk. Hosszan furikáztunk, Pestszentlőrincre mentünk először, mert ott fel kellett volna venniük egy beteget, de mire odaértünk, kiderült, hogy ő már taxival elment a kórházba. Ezután a Jahn Ferenc kórház Gyáli úti részlegéhez kanyarodtunk, ahol szintén felvettünk egy férfit, majd kiraktuk az Üllői útnál, CT vagy MR vizsgálatra ment. Ott egyszer csak azt mondta a betegszállító, hogy akkor most engem hazavisznek Angyalföldre. Mondtam gyorsan, hogy minek mennék én oda, nem ott lakom.

Kisebb vitába keveredett Erzsébet és a betegszállító, utóbbi azonban rövidre zárta a vitát, és közölte az agyvérzéses nővel: „Na jó, akkor most kiszállunk.”

Erzsébetet kiszedték az autóból, aláírattak vele egy papírt, és otthagyták az Üllői út szélén, hálóingben.

Egy járókelő segített neki eljutni a közeli egészségügyi intézmény portájára, ahol Erzsébet leült és taxit hívott, hogy hazamenjen. A taxis hazavitte, és a lakására is felkísérte a hölgyet.

A Jahn Ferenc Kórház az Indexnek elismerte, hogy rossz kerületet tüntettek fel a lapon, amit a szállítónak átadtak, és mélységesen sajnálják, a beteg és hozzátartozói elnézését kérik.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője is reagált a lapnak. Azt mondta, bár hivatalos panasz az Országos Mentőszolgálathoz nem érkezett, hivatalos tájékoztatást kérnek az érintett betegszállító cégtől, amelynek kötelessége a jogszerű és tisztességes munkavégzés.

Egy adat, információ torzulása, félreértése (például a kerület száma) sajnos minden rendszerben előfordulhat, az embertelen bánásmódra azonban nem lehet magyarázat

– fogalmazott Győrfi Pál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik