Belföld

Lázár: Az embereknek fogalmuk sincs arról, mi a másik lehetőség Orbánon kívül

Magyarország vezetését végső soron egy emberre kell bízni április 8-án

– jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Székkutason, majd hozzátette: biztos benne, hogy Orbán Viktor a jó választás.

Lázár János a Csongrád megyei községben Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel közösen tartott választási fórumon úgy fogalmazott,

akik velünk szemben állnak, nem képesek vezetni az országot, sőt, méltatlanok ennek a közösségnek a képviseletére.

A politikus több mint kétszáz érdeklődő előtt felidézte, 1994 óta minden választás alkalmával világos volt, kik harcoltak az ország vezetéséért. Jelenleg azonban az embereknek fogalmuk sincs arról, mi a másik lehetőség – mondta.

Országépítő kormány vagyunk, azok, akik a másik oldalon állnak, csak rombolni tudnak, gyűlölettel politizálnak

– fogalmazott a miniszter, hozzáfűzve: e között a két út között kell választani. Orbán Viktor, vagy nem, ez lesz a kérdés, jelentette ki Lázár János.

 

(MTI, kiemelt kép: Facebook/Lázár János hivatalos oldala)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik