Belföld

A csengeri nő szerint a Fidesz kiirtaná most a családját is

A leghíresebb csengeri asszony Svájcból üzent haza, hogy hamarosan megkapja a hatalmas örökségét, sőt az eddig ismert 1300 milliárdon felül is hozzájut majd pénzekhez. A Független Hírügynökségnek adott interjúban Szabó Gáborné részletesen mesélt a Kósa Lajossal kialakult viszonyáról, és azt állította, hogy már a saját és családja életét félti a kialakult helyzet miatt.

A Kósa Lajos által szélhámosnak kikiáltott Sz. Gáborné a szerdai interjúban azt állította, hogy még harminc, vagy hatvan nap, és minden a kezében lesz.

Sok jogvita volt, sok mindenről le kellett mondanunk, de a pénzzel mi rendelkezünk, van róla okirat, rendelkezünk vele. …Bíróság fogja kiadni nekünk mindenről, hiteles másolatban azokat az ügyiratokat, magyar nyelven, amelyekben szerepelnek az összegek.

A nő szerint az eddig ismert 1300 milliárdos örökségen felül is hozzá fog jutni pénzhez.

Sz. Gáborné azzal vádolta meg Orendi Mihályt, hogy ő adta ki az örökségi ügy dokumentumait, mert egy tanácsadói szerződés alapján hozzáférése volt a levelezéshez. Azt is állította, hogy a titoksértés akár 1 millió svájci frankjába is kerülhet Orendinek, mert ő is, és Kósa Lajos is aláírt egy-egy titoktartási szerződést Svájcban.

A nő szerint korábban éppen a családja biztonsága érdekében volt szükség arra, hogy titkolják az örökséget.

Azzal ugyanis, hogy Magyarországon tudni fogják, hogy rendelkezünk az összeg fölött, a gyermekeim és én magam is életveszélyben leszünk. Kósa Lajos mindig ezt mondta nekünk, 2012 októberétől, mióta ismerjük egymást, hogy ha ezt valakivel tudatjuk, onnan kezdve a gyermekeimet is elrabolhatják. Ezért aztán jó, ha csak nagyon szűk körben tudatosodik az emberekben, hogy ilyen vagyonnal rendelkezünk.

A Kósa Lajossal létrejött kapcsolat alapjáról is mesélt a Svájcban tartózkodó nő. Azt mondta, hogy egy szállodát akart megvenni, de csődbe ment, mielőtt sikerült volna nyélbe ütni az üzletet.

Nagyon sokáig pereskedtünk a Magyar Fejlesztési Bankkal. Ebben kértem Kósa Lajostól segítséget, kerestem meg őt Orendi Mihályon keresztül. Azt akartam elérni, hogy a bank álljon el a szerződéstől, mert nem tudom megvenni a szállodát. A hotelt meg akarta venni egy osztrák üzletember is, de a bank nem adta el neki, hanem inkább velem kereskedett. Végül százmillió forintban egyeztünk ki a bíróságon, nekem ezt a százmilliót meg kellett volna fizetnem, de nem volt rá keretem, a mai napig sincs. Ebben kértem a segítségét, így ismerkedtem meg vele. Ezt követően már egyre több dologról beszélgettünk, állandósult a kapcsolatunk, így meséltem el neki, hogy én miből akartam kifizetni a szállodát, és egyre több bizalmas információt osztottam meg vele.

A nő szerint Kósa kétszer is elkísérte őt Svájcba. 2016-ban voltak így közösen utoljára külföldön, 2017 tavaszát követően azonban faképnél hagyta a politikus, és már Csengerben sem látogatta a családot.

Bár az ajándékozási szerződések még érvényben vannak, a nő szerint már nem lenne biztonságban Magyarországon a politikusok miatt.

Tudom, hogy arra készül a Fidesz, hogy az egész családot kiirtsa. Nekik az lenne az elégtétel, ha engem a férjem mellé temetnének, mert akkor már mondhatnák, hogy csalás volt az egész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik