Belföld

Orbánnal „vitázott” a közrádióban a Momentum szóvivője

Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője múlt héten a párt történetében először volt a közmédia vendége a köztelevízióban, mivel a választási törvény értelmében 5-5 percre képernyő elé kell engedniük az ellenzéki pártok képviselőit.

Beszabadult a közmédiába a Momentum, és feltették a magyar emberek kérdéseit Orbánnak
Hajnal Miklósnak maradt fél perce a biztosított műsoridőből, de azzal már nem kívánt élni.

Ugyanez vonatkozik a közrádióra is, Hajnal pedig ez alkalommal is alaposan előkészített előadással készült.

Azzal kezdte, reméli, hogy Orbán Viktor is hallgatja őket, mert múlt héten feltett neki néhány kérdést, és azóta sem kapott választ.

A miniszterelnök ezzel nem engem sértett meg személyesen, vagy a Momentumot, hanem azt a rengeteg embert, akinek a kérdéseit én tolmácsoltam. Viszont az a helyzet, hogy nem tudunk örökké a miniszterelnök úr válaszaira várni

– fogalmazott, hozzátéve, hogy ezért kénytelenek arra támaszkodni, amit eddig mondott.

A szóvivő ezt követően lejátszotta Orbán egy korábbi nyilatkozatát, melyben a kormányfő azt mondta,

oligarchák a nemzeti együttműködés rendszerében nincsenek, és nem is lesznek.

A momentumos politikus erre úgy fogalmazott, neki azért eszébe jut pár: Andy Vajna, Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István.

Jött az újabb felvétel, amin Orbán úgy szólt: „a magyar kormány és én személy szerint is zéró toleranciát hirdetünk minden korrupcióval szemben.”

Hajnal Miklós erre megjegyezte,

elég kellemetlen lehet a miniszterelnök élete, ha saját magát sem tolerálja.

Volt egy olyan bejátszás is, amelyen Orbán kijelenti, nem vagyonos ember, és nem is lesz. Hajnal ezt azzal magyarázta, hogy csak az apja, a veje és a szomszédja lett vagyonos ember a Fidesz kormányzása alatt.

A Momentum szóvivője azzal búcsúzott,

Orbán nem érti a 21. századot, így Magyarország egyre jobban lemarad Európától, mert vezetői még mindig a múlt században élnek. A Momentum programja arról szól, hogy megkezdjük ezt a felzárkózást és befejezzük a rendszerváltást.

https://www.facebook.com/momentum.mozgalom/videos/1052988868176261/

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik