Belföld

Hónapok óta „ingáztatják” a János-kórház halottait

A felújítások miatt másik kórházban kell elvégezni a boncolásokat.

November óta „ingáztatják” a holttesteket az észak-budai Szent János Kórház és a XIII. kerületi Nyírő Gyula Kórház között – írja a Népszava.

A lap kifejti, hogy a János-kórház patológiáján tavaly novemberben fogtak hozzá a bonctermek padló alatti csőhálózatának cseréjéhez, és az volt a terv, hogy az év végéig elkészülnek. A munkával azonban még most sem végeztek, pedig sürgető lenne befejezni, mert addig a boncolásokat a Nyírőben kell elvégezni, és naponta 20 kilométeren át fuvarozzák a holttesteket a két kórház közt.

A János-kórház tájékoztatása szerint a bonctermek közműfelújításával már végeztek, de a légtechnika és az elektromos hálózat felújítása még folyik, addig a boncolások valóban a Nyírőben történnek, a Szent János Kórház orvosainak közreműködésével. „Arra törekszünk, hogy mielőbb, még a tavasz végeztével befejeződjenek a munkálatok” – tudatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik