Belföld

Dupla ösztöndíj, tartozáselengedés – diákhiteles rendszerváltást ígér az ellenzék

Már több mint 19 ezer diákhiteles szerződését mondták fel a törlesztés elmaradása miatt, a teljes hitelösszeg elengedésével viszont csak 30 nagycsaládos nő élt idén. A legerősebb politikai szereplőket arról kérdeztük, hogy hogyan változtatnák meg a diákhitel rendszerét és mivel segítenék azokat, akik összeomlottak a törlesztési terhek alatt.

A diákhitel a többi piaci hitelhez képest kedvező – ráadásul aki megteheti, hogy nem éli fel az igényelt összeget, akár még ügyesen be is fektetheti –, sokaknak azonban komoly tehertétel a törlesztés. Még úgy is, hogy október óta kamatmentes a Diákhitel2, a nagycsaládos anyáknál elengedik a tartozást és idén már a cafetériából is törleszthető minkét konstrukció. A 2001-es indulása óta 58 599 hallgató vett fel Diákhitel1-et és 29 539-en részesültek Diákhitel2-ben: a Diákhitel1 szabadfelhasználású, míg a 2-es konstrukcióból csak a tandíjat lehet törleszteni.

Kevesebb mint egy hónappal az országgyűlési választás előtt a legerősebb szereplőket – a Fideszt, az MSZP-Párbeszédet, a Jobbikot, az LMP-t, a DK-t és az Együttöt – reformelképzeléseikről és a bedőlt hitelesek ügyéről kérdeztük. Megkeresésünkre egyedül a Fidesz nem válaszolt.

Abban a legtöbb ellenzéki párt egyetért, hogy a diákhitelt nem lehet haszontalannak nevezni, hiszen diplomához segíti a fiatalokat. Azonban abban is egyetértenek, hogy a jelenlegi rendszert az előnyök megtartása mellett úgy kell átalakítani, hogy a diákhitel ne bújtatott tandíjként működjön, és ne jelentse a jövő elzálogosítását.

Lenullázás vagy halasztás

Az MSZP-Párbeszéd és az Együtt a diploma megszerzése után elengedné a teljes hitelösszeget, akik pedig már visszafizették tartozásukat, adójóváírás formájában kaphatnák vissza pénzüket. Sőt, az Együtt azokat is adójóváírással kompenzálná, akik önerőből, a Diákhitel2 nélkül végeztek el költségtérítéses képzést.

A Jobbik szerint a diákhitelt csak azok számára kellene elérhetővé tenni, akik enélkül nem tudnák vállalni a felsőoktatással járó költségeket. Nekik viszont kamattámogatást és olyan konstrukciót kínálnának, ami nem terheli a hitelfelvevőket évtizedeken át. A párt nehezményezi, hogy az előnyök bemutatása mellett az állam és a Diákhitel Központ nem nyomatékosította megfelelően a hitelfelvétellel járó lehetséges veszélyeket, így a Jobbik a reális képet bemutató marketinggel segítené a mérlegelést.

A DK szintén nem engedné el a tartozások teljes összegét, viszont a jelenlegi rendszernél rugalmasabb megoldást nyújtanának a hitel halasztására, felfüggesztésére vagy részleges fizetésére.

A Diákhitel Központ Zrt. ügyfélszolgálati irodája Budapesten
MTI Fotó: Soós Lajos

Több ösztöndíj, ingyen diploma, családtámogatás

Az Együtt a szabadfelhasználású és leginkább a létfenntartásra elköltött Diákhitel1-et a hallgatói juttatásokra fordított költségvetési keret duplázásával tenné feleslegessé. Az LMP és a DK is emelne az ösztöndíjakon, konkrétumokat viszont nem árultak el. Az MSZP-Párbeszéd az első, míg az LMP az első három diploma megszerzését ingyenessé tenné. A DK szerényebben nyúlna a kérdéshez, ők a „rendkívül magas” tandíjakat csökkentenék.

Az LMP a családi pótlékot és a családi adókedvezményt azokra a családokra is kiterjesztené, ahol a legfeljebb 24 éves fiatal felsőoktatásban tanul. A Jobbik a nagycsaládosok válláról venné le a teljes terhet: üdvözlik, hogy a háromgyermekes nők tartozásának teljes összegét elengedik – erre vonatkozó javaslatot egyébként ők nyújtottak be 2014-ben –, azonban diszkriminatívnak tartják a férfiakra nézve, így rájuk is kiterjesztenék azt.

Szalmaszál a bedőlt hiteleseknek

Már több mint 19 ezer diákhiteles szerződését mondták fel, ők azok, akik tartósan elmulasztották a törlesztést, így tartozásukat és az összes felmerülő költséget egyösszegben kellene megfizetniük. A gyakran milliós összegeket köztartozásként hajtják be, tehát a Diákhitel Központ a NAV kezébe adja ezeket az ügyeket.

A Diákhitel1 esetében az Együtt biztosítaná, hogy továbbra is az eredeti feltételek mellett folytatódjon a törlesztés, míg a Diákhitel2-re kitalált adójóváírást bedőlt szerződéssel is lehetővé tennék.

A DK differenciálna: a diákhitel felmondását és köztartozásként való behajtását csak abban az esetben tartják indokoltnak, ha a hitelt felvevő nem működik együtt, illetve ha kimondottan rosszhiszeműen jár el, egyébként méltányos megállapodással segítenék a bedőlt hiteleseket. Az MSZP-Párbeszéd, a LMP és a Jobbik nem válaszolt arra a kérdésre, hogyan segítenék a felmondott szerződéssel rendelkező diákhiteleseket.

Kiemelt kép: Jászai Csaba / MTI 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik