Belföld

Debrecenben lehet a nemzeti oltóanyaggyár

A Magyar Közlönyben szereplő kormányhatározat szerint amennyiben adottak lesznek a feltételek, Debrecenben épülhet meg a nemzeti oltóanyaggyár. A Világgazdaság cikkében azt írja:

a kormány felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy a nemzetgazdasági miniszterrel és a Debreceni Egyetemmel augusztus 31-ig készítsen el egy szakmai tanulmányt a nemzeti oltóanyaggyár megvalósíthatóságáról.Meg kell vizsgálni a piaci környezetet, el kell készíteni a gyár költség-haszon elemzését, elkészíteni a megtérülési számításokat, javaslatot kell tenni az állami szerepvállalás intézményi hátterére, meghatározni a létrejövő szellemi termékek, szabadalmak, oltalmak, illetve fizikai termékek jogi védelmének kérdéseit.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora egy tavalyi előadásában beszélt arról, hogy az egyetem, a Richter Nyrt. és a Fluart Innovative Vaccines Kft. közös kutatási programja keretében létrehozza Közép-Európa első úgynevezett sejtvonalalapú biotechnológiai oltóanyaggyártó kísérleti üzemét, amely megalapozhatja a tervezett nemzeti oltóanyaggyár építését.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja pedig arról beszélt, hogy 8 milliárd forintból létrehozzák a a debreceni Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot. Ennek egyik elemeként valósul meg az oltóanyaggyártó kísérleti üzem 2018 végére, a kis szériás vakcinagyártás elindítását pedig 2019-re tervezik.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik