Belföld

Megtízszerezték állampapír-állományukat az önkormányzatok

Míg 2015 végén az önkormányzatok számláin még csupán 24 milliárd forintnyi állampapír volt, 2018 január végén több mint 316 milliárd forintnyi magyar állampapírral rendelkeztek – írta szerdai számában a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján.

Két-három évvel ezelőtt a lekötött betét sokkal népszerűbb volt az önkormányzatok körében, mennyisége 200-300 milliárd forint között ingadozott, idén januárra azonban ez a volumen 30 milliárd forint alá süllyedt.

Az intenzív állampapír-vásárlás 2016-ban indult meg, abban az évben 122 milliárd forintért vettek állampapírt, és tavaly is hasonló összeggel nőtt az állományuk. Míg 2016-ban főleg egy éven belül lejáró hitelpapírokat vettek a helyhatóságok, tavaly már az éven túli lejáratokat preferálták.

A Világgazdaság cikke szerint vélhetően a lakossági állampapírok landoltak nagy mennyiségben az önkormányzatok értékpapírszámláin. A lap emlékeztet arra, hogy az idén január óta már csak természetes személyek vásárolhatnak hosszú lejáratú lakossági állampapírokat, így az önkormányzatok most már csak egyéves vagy féléves magyar állampapírba fektethetnek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik