Belföld

Pokorni az Orbán-fenyegetésről: Nem jó, hogy itt tartunk

Online fogadóórát tartott szombaton a kormánypárt két, az ellenzéki oldalon gyakorta emberarcú fideszesként emlegetett politikusa: Gulyás Gergely és a jó ideje háttérbe húzódott Pokorni Zoltán egy élő videóban válaszolt az írásban feltett kérdésekre a Facebookon. (A teljes adás itt nézhető meg.)

Sok más mellett az egyik kérdező felvetette Orbán Viktor március 15-i beszédének nagy port kavaró részletét, amelyben a miniszterelnök azt ígérte, a választás után erkölcsi, jogi és politikai elégtételt fognak venni az ellenfeleiken, de hogy pontosan kikre, illetve milyen elégtételekre gondol, azt a fantáziánkra bízta.

„Azt gondolom, hogy joga van minden politikusnak pert indítani, ha azt gondolja, hogy vele szemben méltánytalanul járt el valaki, újság, újságíró, televízió, és bíróság előtt védje meg a becsületét – nyilván erre gondolt, gondolhatott a miniszterelnök.

Az, hogy ezt egy ünnepi beszédben el kell mondani, az biztos, hogy nem jó, hogy itt tartunk. Hogy ő ezt miért érezte szükségesnek, nem tudom, nem beszéltem erről vele

– hangzott a szolidan különutas vélemény Pokorni részéről, hiszen a fogalmazásból inkább az elvadult közállapotok, semmint az Orbán-beszéd kritikája hallható ki.

A továbbiakban folytatódott a szokásos mire gondolhatott Orbán rejtvényfejtés, és a két politikus végül arra a megoldásra jutott, hogy az ominózus mondat az ellenzéki támadásokon joggal felháborodott Fidesz-hívek megnyugtatásáról, nem pedig az ellenfelek fenyegetéséről szólt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik