A következő élő közvetítés része Hatalmas tömeg és balhék a Békemeneten

Orbán: Minden körzetben egy Soros-jelölt lesz

Az a feladatuk, hogy hatalomra jutva végrehajtsák „a nagy tervet” – mondja Orbán az ellenzékről, hozzátéve, hogy Európa már most invázió előtt áll, de még tízmilliók fognak elindulni Európa felé Afrikából és a Közel-Keletről.

Ha Európa nem tesz semmit, ránk fogják rúgni az ajtót.

A legyőzöttek történetét mások írják tovább, a mai fiatalok még látni fogják, hogy kisebbségbe szorulnak a saját országukban – ijesztget tovább a kormányfő a bevándorlással.

Majd rátér a választásra, és azt mondja: arra kell készülni, hogy minden választókerületben egy „Soros-jelölt” áll majd szemben a fideszessel, még ha névleg több jelölt lesz is a szavazólapon, nem fognak teljes gőzzel kampányolni, sőt – utal Hódmezővásárhelyre – az is előfordulhat, hogy egy független jelölt mögé bújnak el, mert „nem merik vállalni a gazdáikat”.

Azt is mondta, hogy „erkölcsi, politikai és jogi elégtételt” fognak venni a választás után.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik