Belföld

Bayer feljelentette a megölésével fenyegetőzőt

bayer zsolt (bayer zsolt, )
bayer zsolt (bayer zsolt, )
A publicista nem kér védelmet, nem fél, ott lesz a békemeneten.

Bayer Zsolt, a békemenet állandó résztvevője feljelentette az őt lelövéssel fenyegető férfit – írja a Magyar Idők.

Az I. kerületi rendőrkapitányságon megtettem a feljelentést az engem ért halálos fenyegetés kapcsán

– közölte a lap publicistája. Bayer vasárnap beszélt először arról, hogy egy internetes bejegyzésben egy férfi azzal fenyegette, a békemenet közben egy háztetőn mesterlövészpuskával várja őt és agyonlövi. Bayer a feljelentéssel azt szeretné elérni, hogy az interneten se lehessen büntetlenül fenyegetőzni.

Közölte, eszébe sem jutott, hogy védelmet kérjen, nem fél kimenni az utcára, és a békemeneten is ott lesz.

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) szerint minden korábbinál több gyalázkodás éri a rendezvényt, de olyan fenyegetést még nem kaptak, ami miatt módosítani kellene a békemenet programján.

A békemeneten provokátorokra is számít ifj. Lomnici Zoltán. A CÖF szóvivője a kormányt támogató március 15-i felvonulás résztvevőit kérte, ne üljenek fel azoknak, akik megpróbálják megzavarni a rendezvényt.

Az elmúlt hat évben megrendezett hat békemenet minden esetben méltóságteljesen zajlott le, és ez most is így lesz.

Azt mondta, a rendőrséggel a szervezők folyamatosan egyeztetnek. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik