Belföld

Manchesterben kampányolt Karácsony Gergely

Úgy tűnik minden ellenzéki párt úgy gondolja, hogy a külföldre vándorolt magyarok között arányaiban több az ellenzéki, mint a kormánypárti szavazó. Legalábbis ez derül ki abból, hogy Vona Gábortól a Momentum mindenki járja mostanság azokat a külföldi városok, ahol nagyobb magyar diaszpóra él.

Karácsony Gergelyt, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét is elvitte Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője kampányolni Angliába. Manchesteri látogatásuktól készült egy három perces videó, amiből kiderül, hogy az ellenzéki politikusok azon túl, hogy regisztrációra buzdították a machesteri magyarokat, fórumot is tartottak, ahol Karácsony számára az derült ki, hogy főleg olyan emberek költöztek Angliába Magyarországról, akiknek otthon nem sikerült megfelelő munkát találni, nem tudták fizetni a devizahitelüket, vagy éppen elégedetlenek voltak az Orbány-kormánnyal.

Eddig 24283-an jelentkeztek a külképviseleti névjegyzékbe, csaknem kétszer annyian, mint 2014-ben

írta a minap a Magyar Nemzet. Aki külföldön akar szavazni, még március 31-éig jelezheti ezt. Ugyebár a határon túli magyarokkal ellentétben az elvándorlók nem szavazhatnak levélben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik