Belföld

Meglopták Orbán lányát Franciaországban

A francia rendőrség elfogott tizennégy fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megloptak több, a Charles de Gaulle repülőtér és Párizs között autóval utazó turistát, köztük Orbán Viktor magyar kormányfő egyik lányát – írja az MTI az AFP francia hírügynökség a Le Parisien cikke alapján. A párizsi lap híre meg is nevezi, hogy Orbán legidősebb lányáról, Ráhelről van szó (Orbán Viktornak van még három lánya: Sára, Flóra és Róza).

Az AFP szerint Orbán Viktor lányát 2017 novemberében támadták meg útban Párizs felé.

A 15 és 21 év közötti fiatalokból álló tolvajbandát március 5-én állították elő a francia főváros közelében – mondták el a francia hírügynökség forrásai.

A gyanúsítottak a feltételezések alapján 88 támadást követhettek el 2017 januárja és 2018 márciusa között. A tolvajok célpontjai azok a turisták voltak, akik taxival közlekedtek a repülőtér és Párizs között, vagy külföldi rendszámú autóval utaztak.

A tolvajbanda bejáratott módszerrel rendelkezett: tagjai odasétáltak a dugóban várakozó autókhoz, szemügyre vették az utasteret, elöl hagyott csomagok után kutatva, majd egy erre a célra kialakított, hegyes kővel betörték az egyik ablakot, és zsákmányukkal elrohantak.

Több bűnözőt a köveken hagyott DNS-mintáknak köszönhetően sikerült elfogni, míg másokat telefonbeszélgetéseik, a kirabolt autón található nyomok vagy szemtanúk lepleztek le – árulta el a forrás. Hatan már ismertek voltak a hatóságok előtt hasonló bűncselekmények miatt.

(mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik