Belföld

Használt helikoptereket kaphatnak a légimentők

mentohelikopter(9)(960x640).jpg (Array)
mentohelikopter(9)(960x640).jpg (Array)
Versenyeztetés nélkül venné meg a norvég gépeket a kormány.

A Népszava szerint használt, 7-14 éves norvég helikopterekkel „fegyverzi fel” a légimentőket a kormány. Azok heteken belül szolgálatba állhatnak az eddig bérelt osztrák gépek helyett. A kilenc helikoptert közbeszerzés nélkül – a Belügyminisztérium szervezésében – veszik meg, ezért a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. pilótái attól tartanak, a teljes légimentést bekebelezi Pintér Sándor tárcája.

Szerintük a kilenc gép a skandináv időjárási viszonyoknak megfelelően felszerelt.

Ha ezzel mi repülni akarunk és belekerül a felszerelés, akkora túlsúlya lesz a gépnek, hogy legfeljebb egy háromkilós gyereket lehet már csak szállítani.

A pilóták aggódnak a nehézkes szervizelés és amiatt is, hogy – ha átkerülnek a BM kötelékébe – sokan elveszthetnék munkájukat, ott 55 év felett már nem lehet szolgálatot teljesíteni.

A Népszava az egészségügyi kormányzattól és a Légimentő szolgálattól is szerette volna egyebek mellett megtudni, hogy miért közbeszerzés nélkül és pontosan ki vásárolja a gépeket, de lapzártáig nem kapott választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik