Belföld

Felpofozta a 13 évest, aki hasba szúrta

Kántorjánosiban a söröző környékén még tavaly szeptemberben este 10 óra körül kért cigarettát egy 17 éves fiú egy 13 évestől, aki nem tudott adni, ezért pofon ütötte, majd elment. A kisebb gyerek hazament, magához vett egy konyhakést, majd a 17 éves keresésére indult. Egy buszmegállóban találta meg.

A 17 éves már békült volna, kezet akart nyújtani, de a gyanúsított szó nélkül hasba szúrta, majd elfutott. A kést útközben egy szántóföldnél eldobta, de a  rendőrök később megtalálták, a fiatalt pedig rövid időn belül lakásán elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták. A fiú beismerő vallomást tett.

Azt mondta, azért szúrta meg a sértettet, hogy szálljon le róla, mert korábban többször megszégyenítette.

A fiút kezdetben emberölés kísérletével gyanúsították, majd a nyomozás közben beszerzett adatok alapján életveszélyt okozó testi sértéssel. A 13 éves fiú végig előzetes letartóztatásban volt, most a nyomozást befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek. (police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik