Belföld

Újra tízezer forintos Erzsébet-utalványt kaphatnak a nyugdíjasok

Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.

Novák Katalin – aki a tanács alelnöke is – közölte, azért indítványozzák az újabb utalványok kiosztását, mert

szeretnék, ha minden magyar, így a nyugdíjasok is részesülhetnének a növekvő gazdasági eredményekből.

Hétfőn megírtuk, hogy a Népszava információi szerint még húsvét előtt újabb ajándékot kaphatnak az idősek: elterjedt, hogy az Orbán-kabinet a választás előtt még kioszt egy kör Erzsébet-utalványt – a találgatások szerint az elhúzódó tél kiadásaira hivatkozva.

Azt szeretnék, ha a gazdasági eredmények hasznát a nyugdíjasok is élveznék, ezért is kaptak tavaly kiegészítő nyugdíjemelést és nyugdíjprémiumot, valamint már két karácsony előtt tízezer forintos Erzsébet-utalványt

– emelte ki az államtitkár.

Hozzátette, bíznak benne, hogy a kormány támogatja majd a tanács javaslatát, és ismét kaphatnak utalványt a nyugdíjasok.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Mohai Balázs)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik