Belföld

Már itt vannak az EBESZ választási megfigyelői

Megkezdte munkáját Magyarországon az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) korlátozott választási megfigyelő missziója – jelentette be Douglas Wake misszióvezető kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának (ODIHR) szakértője kiemelte, feladatuk a megfigyelés és a jelentéstevés, nem a beavatkozás a választási folyamatba, ezért nem a végeredmény érdekli őket, hanem a választási folyamat átláthatósága.

A megfigyelők a választásokat abból a szempontból vizsgálják, hogy megfelelnek-e a magyar jogszabályoknak, valamint az EBESZ felé tett tagállami vállalásoknak és az egyéb nemzetközi demokratikus sztenderdeknek.

Január végén egy úgynevezett szükségletfelmérő misszió járt Magyarországon, amely felmérte, milyen formában van szükség az EBESZ ODIHR választással kapcsolatos tevékenységére. Ennek alapján úgy döntöttek, hogy 2014-hez hasonlóan ismét korlátozott választási megfigyelő missziót küldenek. A csapat hét különböző EBESZ tagállamból érkezett kilenc nemzetközi szakértőből áll, hozzájuk jövő héten további hosszútávú megfigyelők csatlakoznak.

Douglas Wake közölte, ötödik alkalommal kísérik figyelemmel az országgyűlési választást, és a külügyminisztérium hivatalos felkérésére érkeztek. A minisztérium és a Nemzeti Választási Iroda (NVI) képviselőivel már találkoztak, a hátralevő időszakban pedig szeretnének találkozni más állami hatóságokkal, jelöltekkel, a pártok, a civil társadalom és a média képviselőivel.

A misszió munkája a szavazás és a szavazatszámlálás szisztematikus megfigyelésére nem terjed ki, de ellátogatnak majd a választás napján néhány szavazóhelyiségbe. A kampány alatt átfogó médiamegfigyelést végeznek, és figyelemmel kísérik majd a választások utáni helyzetet is.

Kiadnak majd egy időközi jelentést, majd a választásokat követő napon közlik előzetes ténymegállapításaikat, végül pedig nyolc héttel a választások után adják majd ki összegző jelentésüket.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik