Belföld

Elítélték az Index újságíróját

A Győri Törvényszék kedden jogerős ítéletében megrovásban részesítette, és a perköltség megfizetésére kötelezte Nyilas Gergelyt, az Index újságíróját, írja az Index. A férfi ellen azért emeltek vádat, mert 2015 augusztusában kirgiz állampolgárnak adta ki magát a határrendészet munkatársainak.

Nyilas így tudósított mindaddig, míg le nem leplezte magát, majd aláírt egy papírt, ami alapján a menekültügyi hatóság nyilvántartásba vette a kitalált kirgiz állampolgár menedékkérelmét.

Az újságírót okirathamisítással és a hatóság félrevezetésével vádolták.

Az Index újságíróját a hatóság félrevezetésével és okirathamisítással vádolták, mikor eljárás indult ellene, azzal védekezett, hogy

 a sajtótörvény értelmében nem vonható felelősségre olyan – nem súlyos vagy aránytalan – jogsértésért, melynek elkövetése nélkül egy bizonyos közérdekű információ nem lett volna megszerezhető.

Nyilas Gergely panaszt tett a Győri Nyomozó Ügyészség határozata ellen, ezért az ügy a bíróságra került, ahol 2016 novemberében megrovásban részesítették és 13 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezték. Az újságíró fellebbezett, így az ügy másodfokra került, ahol kedd reggel a Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

 

Ma is megcsinálnám, bízva abban, hogy a sajtótörvény ehhez védelmet nyújt. Szomorú, hogy a bíróság lesöpörte

– mondta Nyilas.

Az Index újságírója és ügyvédje a Kúriához fordulnak felülvizsgálatért, és ha kell, az Alkotmánybíróságon, valamint az strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán keresnek jogorvoslatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik