Belföld

Beszédfelismerő szoftverek állnak munkába a bíróságokon

Digitális diktafonok veszik át a tárgyalótermekben a korábban használt kazettás magnók helyét, a jegyzőkönyvvezetést pedig hamarosan beszédfelismerő szoftverek segítik majd a bíróságokon – írja a Magyar Idők.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a lap keddi számában közölte, hogy az utóbbi időben jelentős infrastruktúra-fejlesztés zajlott: új szervereket, munkaállomásokat szereztek be, és az idén minden bíróságon kialakítanak távmeghallgatásra alkalmas helyiségeket.

Az OBH tájékoztatása szerint a bíróságokon több mint 15 ezer munkaállomás (notebook, asztali számítógép és úgynevezett vékonykliens) üzemel, ezeket 639 fizikai szerver és több mint 1000 hálózati eszköz egészíti ki, és teszi egy egységes, 155 épületet összekötő rendszerré. Az OBH adatai szerint tavaly például 1800 munkaállomást és 700 monitort cseréltek le, ezzel párhuzamosan központi és országos sávszélesség-bővítés indult, valamint új hálózati berendezésekkel és nagy teljesítményű szerverekkel javítottak a munkakörülményeken.

A cikk szerint az ügyfelek szempontjából a legjelentősebb változás a tárgyalótermi kép- és hangrögzítés, valamint a távmeghallgatás országos szintű bevezetése. Az OBH csatlakozott a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Viki projektjéhez. A társaság első körben 72 bírósági végpontot alakít ki az év végéig, ezekben a tárgyalótermekben távolban lévő tanút vagy vádlottat is meg lehet hallgatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik