Belföld

Magyar orvosok választották szét a fejüknél összenőtt sziámi ikreket

Egy magyar orvoscsapat, dr. Csókay András, dr.Pataki Gergely és dr. Hudák István vállalkozott egyedül Rabia és Rukiya, a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztására, írja a Blikk.

 Pataki Gergely plasztikai sebész kollégámmal tartottam tavaly Bangladesbe, ekkor találkoztunk a két kislánnyal. Rabia és Rukiya épp olyanok, mint bármelyik kétéves gyermek: járnak, mosolyognak, kommunikálnak a külvilággal, csak épp a koponyájuknál összenőttek, és bár az agyuk külön-külön kifejlődött, az agykéreg összetapadt. Közös volt a fő agyi szállítóér-hálózatuk is

– nyilatkozott a lapnak dr. Csókay András.

Mint mondta, átfutott a fején, mi lenne, ha az ­óriás agydaganatok viselkedését próbálnánk utánozni, így segítve a gyerekeken. Azaz szépen lassan elzárnánk az ereket, így a keringés másfele terelődik. Tudta, hogy erre egyetlen ember képes, dr. Hudák István, akivel a Honvédkórházban dolgoznak együtt.

Őt rendszeresen hívják a híres külföldi klinikák az eddig megoldhatatlan esetek műtétjét elvégezni. Hazavittem neki a leleteket, és majd három hónapon át konzultáltunk az ügyről. Végül belevágtunk

– mesélte a szakember.

A magyar orvosok múlt vasárnap utaztak a bangladesi fővárosban, Dakkába, ahol három órán keresztül érfestéssel vizsgálták a kislányok agyi keringését, majd egy ötórás beavatkozás következett.

Dr. Hudák István elmondta, húsz százalék esélye volt, hogy meghalnak a gyerekek.

A két kislány végül mosolyogva ébredt az altatásból. Bár kívülről még nem vehető észre változás, az agyuk most már külön-külön működik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik