Belföld

Elios-botrány: fő a város, ha fő a vő

Kínos lenne Budapest fideszes vezetésének, ha az Elios nyerne a fővárosban is.

Budapest a következő két évben tervezi közvilágítása korszerűsítését. A Magyar Nemzet belső városházi forrásai szerint a korrupciós botrányba keveredett Elios Zrt. esetleges győzelme olyannyira kínos lenne, hogy nem is nyilatkozik senki a folyamatban lévő közbeszerzési eljárásról.

A Fővárosi Közgyűlés tavaly augusztusban tizenöt kerület 7000 elavult lámpájának cseréjére 1,05 milliárd forintos keretet hagyott jóvá, de a lap úgy tudja, a közeljövőben újabb 30 ezer, középtávon pedig 80 ezer lámpatest cseréje lesz esedékes.

A közbeszerzési eljárásról a Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft. ügyvezetője csak annyit árulhatott el, hogy az jelenleg az „elektronikus árlejtés” szakaszában tart. Azt nem tudni, hányan tettek ajánlatot, de a pályázat határideje idén január végén lejárt.

Korábban egyébként a főváros négy lámpacseréjénél már feltűnt egy olyan cég, amely több városban is az Elios ellen indult, miközben mindketten tulajdonosok az Elios-csoport szlovák leányvállalatában.

Tiborcz-ügy: a felcsúti közvilágítást megújító cég tulajdonos a szlovák Eliosban
Az OLAF-vizsgálat kezdete után találtak egymásra a korábban látszólag rivalizáló vállalkozások: az Elios-üzlettárs U Light Kft. is szerepel a csalás elleni hivatal jelentésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik