Belföld

„Évekkel ezelőtt Szerbiában rázta a kerítést” – Szijjártó visszaszólt Gyurcsánynak

Három évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc Szerbiában “rázta a kerítést” – emlékeztetett a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten kérdésre válaszolva egy más témában tartott sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter egy arra vonatkozó kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc (DK) felvetette, a migrációs csomag nem kötelező a tagállamoknak, a külügyminiszter elmondta: három évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc Szerbiában “rázta a kerítést”, ez mindent elmond Gyurcsány és a magyar emberek biztonságának kapcsolatáról.

Bolond lyukból bolond szél fúj

– tette hozzá.

Csütörtökön azzal kapcsolatban, hogy Szijjártó Péter bejelentette: a kormány 12 pontos javaslatot fogadott el az ENSZ migrációs csomagjáról és ezt benyújtják az ENSZ-közgyűlés elnökének, Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: “nem tudom, hogy Szijjártó Péternek elment-e a józan esze vagy soha nem is volt”. Egy külügyminisztertől elvárható lenne, hogy tudja, az ENSZ alapokmánya világossá teszi, az ilyen típusú egyezmények nem kötelezőek a tagországok számára, mert ezek megfontolások és ajánlások – jelentette ki a politikus.

Itt van Orbán következő alternatív valósága
Újabb ellenséget talált Orbán Viktor, de ezúttal még a korábbiaknál is furcsábbat. Tényleg veszélyes dolgokat forral az ENSZ, ahogy a kormányfő állítja?

(MTI)

Kiemelt kép: MTI / Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik