Belföld

Újabb vásárhelyi fideszes alpolgármester mond le

A helyi Fidesz kész támogatni Márki-Zay Péter városért végzett munkáját.

Hegedűs Zoltán (képünkön Lázár János mellett) volt alpolgármester közölte: a hódmezővásárhelyi közgyűlés többségét alkotó Fidesz-KDNP-s képviselők készek támogatni az új független polgármester, Márki-Zay Péter város érdekében végzett munkáját.

Az időközi választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként induló politikus szerint nekik Hódmezővásárhely a legfontosabb, ezért készek a konstruktív együttműködésre az új polgármesterrel. Hegedűs hétfőn lemondott alpolgármesteri tisztségéről, de a közgyűlésben tovább dolgozik és ő lett a helyi Fidesz-frakció vezetője.

Mint mondta, egy város vezetése akkor működik jól, ha az abban résztvevők azonos elveket vallanak, ezért meg akarják adni az új polgármesternek a lehetőséget arra, hogy maga választhassa ki munkatársait. A Fidesz kész a négy ellenzéki képviselő bármelyikét támogatni, hogy alpolgármesterként segítse Márki-Zay Péter munkáját.

A Fidesz, ahogy korábban, ezután is ragaszkodik ahhoz, hogy a vásárhelyi önkormányzat transzparensen működjön. 

Erre példaként a közvilágítás-fejlesztéssel kapcsolatos szerződéseket említette, azt mondta, hogy a később Elios néven működő ES Holding Zrt. által megnyert közbeszerzés dokumentumai 2010 óta elérhetők a város honlapján.

Kószó Péter – aki 16 éve tölti be Hódmezővásárhely alpolgármesteri tisztét – közölte, csütörtöki hatállyal ő is lemond posztjáról, de képviselőként a jövőben is minden, a város érdekét szolgáló előterjesztést támogatni fog.

A politikus úgy fogalmazott, a várost érintő legfontosabb fejlesztési döntések megszülettek, de a Modern városok program vagy a Terület-fejlesztési Operatív Program támogatásával tervezett beruházások megvalósítása hatalmas feladat.

A két képviselő közölte, az alpolgármesteri tisztség megszűnése miatt a törvény szerint nekik járó háromhavi végkielégítést – mintegy 1,8 millió forintot – jótékony célra ajánlják föl. (mti)

Kiemelt kép: MTI / Rosta Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik