Belföld

A katolikus mellett protestáns rádió is lesz Budapesten

Elindult a főváros új közösségi adója, a Sola Rádió – Budapest 101,6 MHz frekvencián.

A protestáns Sola lesz a katolikus Mária Rádió mellett a második Budapest körzetében hallgatható vallási elkötelezettségű adó

A Sola 2017 novemberében kapta meg a Médiatanácstól a frekvenciaengedélyt. Már a pályázati kiírás maga megszabta, hogy csak vallási tartalmú elképzelésekkel lehet indulni. Csak olyan pályázatot lehetett benyújtani, amely köthető volt a protestáns irányzatokhoz, és amely tekintettel volt a reformáció 500 éves jubileumára.

A frekvenciát végül az érdi Fontana Média Kft. kapta. A száraztészta készítő vállalkozásból átalakított médiacég eddig nem volt túl eredményes, 2016-ban például mindössze 1 milliós forgalmat bonyolított.

A rádió ügyvezető igazgatója, Erdélyi László az adó indítása előtt a Sola Rádió célkitűzéséről annyit írt:

Széles körben bemutatjuk a reformáció kezdetének és folyamatának egyházi, vallási, és az élet minden területét érintő értékeit, amelyek felkészíthetnek bennünket arra, hogy hű és elkötelezett polgárai lehessünk Isten országának, amelynek eljöveteléért minden keresztény együtt imádkozik immáron kétezer esztendeje.

A rádió kötelezte magát, hogy a napi 24 órás műsoridő legalább 60 százalékában nem „mainsteam” zenéket játszik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik