Belföld
Balatonföldvár, 2016. július 1.
A Balaton látképe az új Hajózástörténeti Látogatóközpont kilátójából Balatonföldváron a megnyitó elõtti napon, 2016. június 30-án. A város mintegy 40 méteres magaspartján megépült, hajó formájú épületben interaktív kiállítás és filmvetítések mellett a Balaton legnagyobb, 25 méter magas kilátója és egy panorámateraszos kávézó is várja a vendégeket.
MTI Fotó: Varga György

Tolja a pénzt a turizmusba a kormány

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2018. 02. 27. 08:37

A hétfői Magyar Közlönyben vette észre a Napi.hu, hogy több milliárd forint állami pénzt fognak tenni a turisztikai ágazatba:

  • a Balatonnál 1,5 milliárd forint jut gasztronomómiai és mesterképző központ kialakítására, valamint 1,2 milliárd forint a mintagazdaságok hálózatából szervezett borút kialakítására
  • Mád vagy Mezőzombor látogatóközpontjára 1,8 milliárd forint
  • Sátoraljaújhelyen a függőhíd és a helyi vár fejlesztésére 2,5 milliárd forint
  • Felső-Tisza vízi turizmusának fejlesztésére 1,2 milliárd forint, ugyanitt a Mária zarándokút, a máriapócsi kegyhely fejlesztésére valamint az úgynevezett zsidó örökség rendbetételére 1,5 milliárd forint
  • 1 milliárd forint a Nyírségben kialakítandó gasztronómiai és borturisztikai mesterképző központra, illetve 400 millió forint mintagazdaságok között vezető borútra

A Napi.hu szerint a kormány a nemzeti fejlesztési és a nemzetgazdasági minisztertől, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökségtől is azt várja, hogy ahol lehet, az állami forrásokat uniós programokból (GINOP és TOP) lehívott pénzekre váltsák ki.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Passerbys cross a street in the city centre of Cottbus, Germany, 23 January 2018. Cottbus is becoming the scene of ugly attacks between Germans and foreigners. The rage is let out in the nice corners of Cottbus, not in the areas dominated by prefabricated buildings. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.