Mintha háborúba menne Kövér házőrsége

Vettek éjjellátó készüléket, golyóálló sisakot, golyóálló mellényt, málhazsákot.

A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy az Országgyűlési Őrség a komoly tűzerő mellett már a védelemről is gondoskodott. A lap a házőrség honlapja, illetve a parlament üvegzseboldala alapján azt írja, golyóálló mellényből és sisakból is bevásároltak maguknak és nagy tételben vettek szolgálati ruhát is.

A tavaly december 21-én kiírt közbeszerzés alapján mintegy 385 millió forint jutna zoknira, bakancsra, zubbonyra, övre és málhazsákra. A beszállító az a cég lenne (Milipol Zrt.), amely 12 millióért éjjellátó készüléket és egyéb berendezést, 14,2 millióért autós és testkamerákat is ad.

Kövér magánhadserege kesztyűs kézzel sokkolhat és fújhat
Gázspray-t és kesztyűt is vettek az Országgyűlési Őrségnek a szocialista kapcsolatairól ismert Székely Herbert cégétől – értesült a Magyar Nemzet.

Az Országgyűlési Őrségnél már rendszeresítették a gázmaszkot, a golyóálló sisakot és a golyóálló mellényt. Korábban sokkolót, viperát, gépkarabélyt, mesterlövészpuskát kapott a házőrség, amely a lap szerint így már inkább a Terrorelhárítási Központra emlékeztet.

Bivalyerős sokkolót vettek Kövérék
A Taser képes leteríteni egy bikát is. A szakértő azt mondja, nem biztos benne, hogy egy ilyen eszköznek helye van a parlamentben. 

Pintér Sándor belügyminiszter korábban a megnövekedett terrorveszéllyel indokolta az őrség arzenáljának folyamatos bővítését.

Sokkolók után bilincsből vásárol be Kövér hadserege
Hasonló terméket fele áron lehet rendelni az internetről, de az nem felel meg a kiképzési követelményeknek, és egyébként sem rendelhet az őrség webáruházból – közölték.

2010-ig a közjogi méltóságok védelmét a Készenléti Rendőrség kormányőrei végezték, de amikor 2010-ben megalakult a TEK, átvette a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök személyi védelmét, majd megalakult az Országgyűlési Őrség, így Kövér Lászlóra már a saját emberei vigyáznak.