Belföld

Utakat kellett lezárni Vas megyében

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2018. 02. 26. 21:20

Hóátfúvás miatt hétfőn este lezártak több útszakaszt Vas megyében.
Korábban a témában:

A Lócs és Csepreg közötti 8618-as út 18-as és 23-as kilométer közötti, a Karakó és Jánosháza közötti 7381-es út 1-es és 2-es kilométer közötti és a Szombathely és Bucsu közötti mellékút több mint három kilométeres szakaszát zárták le – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Egyed László, az igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: Lócs községet Tormásliget és Iklanberény felől, Karakót pedig a 8-as főút felől meg lehet közelíteni.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint Vas megyében a hófúvások hétfő este több mint 60 útszakaszt érintettek, és jelentősen lassították a közlekedést. Gondot okoz, hogy a hóeltakarítást követően a szél folyamatosan visszahordja a havat a burkolatra – olvasható a zrt.-nek az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A hóátfúvás miatt szombaton szintén több utat, illetve útszakaszt lezártak Vas megyében, többi között a Karakót Jánosházával összekötő utat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

View of the Cerro Azul, in the Serrania La Lindosa -which had been declared Protected Archaeological Site of Colombia last May- in the Amazonian jungle department of Guaviare, Colombia, on July 2, 2018. 
Both the Serranias of Chiribiquete and La Lindosa had been closed to outsiders for many years during the armed conflict and are now opening up to scientific research.  / AFP PHOTO / Diana Sanchez

Egy lépésre vagyunk az összeomlástól

Kommentek

Pusztazámor, 2012. május 24.
A Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ lerakójának tetején ürít egy kukásautó. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kukásautói szállítják a Budapesten keletkezett szemét egy részét a telepre.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.