Belföld

Márki-Zay: Úgy érzem, a Fidesz megbukott

Rövid telefoninterjút adott az ATV Startnak hétfő reggel Márki-Zay Péter, akit vasárnap Hódmezővásárhely polgármesterévé választottak. A kőkemény fideszes városban ellenzéki győzelmet szerző Márki-Zay kijelentette:

Úgy érzem, hogy a Fidesz mindenképpen megbukott és nagyon bizakodó vagyok a tavaszi választásokat illetően.

A politikus néhány hete már érezte a városban a rendszerváltó, „89-es” hangulatot, így bizakodó volt az eredmény miatt. Arra a kérdésre, hogy szerepet játszhatott-e a győzelmében az Elios-ügy vagy a Lázár János földjei mellett található titokzatos kastély, Márki-Zay azt válaszolta:

Nem emelne ki egy-egy ügyet, az sokkal jobban számított, hogy az embereket megfélemlítették a kampányban, azzal fenyegették meg őket, hogy elveszítik a lakásukat, az állásukat, beleavatkoztak a magánéletükbe.

Az Elios-botránnyal kapcsolatban újra elmondta, hogy a hódmezővásárhelyiek megérdemlik a tisztánlátást a közügyekben és a közpénzek elköltésében.

Azt azonban hozzátette, az eredményben közrejátszott, hogy

volt egy jelölt, aki a változást képviselte, és minden, változást akaró hódmezővásárhelyi tudja, hogy hova tegye az ikszet.

Márki-Zay szerint ez az úgynevezett vásárhelyi modell lehet a kulcs ahhoz, hogy a tavaszi választásokon az ellenzék országosan is jó eredményt érjen el.

Az összefogás a legfontosabb.

Miután ellenfele, a fideszes Hegedűs Zoltán lemondott az alpolgármesteri címről, még nem tudja, hogy kit kér fel a helyére. Hétfőn bemegy tájékozódni a városházára, hogy megnézze, milyen feladatai vannak, mert szeretné minél előbb elkezdeni a munkát.

Márki-Zay a Hír Tv-nek azt nyilatkozta, meg fogja nézni, hogy a város valóságos, tényleges anyagi helyzete hogy áll, hogy igaz-e az, amit a kampányban az ellenfelei állítottak, miszerint nincs a városnak adóssága.

Mert, ha igen, akkor haladéktalanul meg fogjuk kezdeni több programpontunknak, így a magánszemélyek építményadójának eltörlését is

– mondta.

Kiemelt kép: Facebook/Márki-Zay Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik